Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
„A nyomozó hatóság a 44 éves nőt kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanújával kihallgatta, ami ellen panasszal élt” – jelentette közleményében a rendőrség.
Korábban már mi is írtunk róla, hogy egy nyírmeggyesi tanító táblához hívta és alsóneműre vetkőztette egy nyírmeggyesi tanító azokat a gyerekeket, akik szerinte nem megfelelően viselkedtek. Az egyik gyerek a folyosón való futkározás miatt kapott ilyen büntetést. A pedagógus nevelési szokásairól a gyerekek egészen idén nyárig nem mertek szólni, de miután az ügy napvilágot látott, több szülő is feljelentést tett. A rendőrkapitányságon már ki is hallgatták az érintetteket.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint: állampolgári bejelentés alapján kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy tanító ellen. A nyomozás adatai szerint a pedagógus bűncselekményt megvalósító fegyelmezési módszert alkalmazott az osztályában tanuló gyerekekkel szemben. A mátészalkai tankerülethez tartozó oktatási intézményben dolgozó személy a megalapozott gyanú szerint magatartásával a kiskorúak érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.
A pedagógust kihallgatták a bűntett elkövetésének gyanújával, de panasszal élt ellene. A továbbiakban a gyanúsított szabadlábon védekezhet.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.