Ingyen laptop diákoknak: hogyan kell igényelni?

Szeptember 30-ig igényelhetik az ingyen laptopot az ötödikesek, a kilencedikesek valamint a hatosztályos gimnáziumba járó hetedikesek szülei.

A Klebelsberg Központ a KRÉTA-n küldött levelet, hogy  az 5., 9. illetve a hatosztályos gimnáziumba járó 7. osztályos tanulók szüleinek szeptember 16-án megnyílt a regisztrációs felület, amelynek segítségével ingyen notebookot igényelhetnek. A laptopokat még az ősszel kiosztják a diákoknak.

A laptopra a KRÉTA-n keresztül kell regisztrálni a szülőnek. Először az "Eszköz Ügyintézés" főmenüben az "Eszköz Igénylése" gombra kell kattintani, majd ki kelll tölteni a személyes adatokat. Ebben az esetben a szülő adatait kell megadni, hiszen ő lesz az, aki majd az iskolában átveheti az eszközt. Fontos, hogy minden adat úgy szerepeljen, ahogyan az összes hivatalos iraton, ugyanis az átvételkor a személyi igazolványt is be kell mutatni.

Az általános szerződési feltételek és az adatvédelmi tájékoztató elfogadása után lehet csak a "Regisztráció benyújtása" gombra klikkelni. A beküldött igénylésről a KRÉTA mindig küld rendszerüzenetet.

A diákok az így kapott laptopt addig használhatják, amíg be nem fejezik a tanulmányaikat.

Korábban az Eduline is beszámolt arról, 2023 őszén 140 ezer ingyen laptopot osztottak szét a diákok között, akkor a hetedikesek és a tizedikesek kaptak, előtte évben pedig az akkori kilencedikesek. Tavasszal pedig 193 702 laptopot szállítottak ki 2581 köznevelési intézmény 3085 feladatellátási helyére.

 

 

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.