Újra a strasbourgi bírósághoz fordul Iványi Gábor

A közösség szerint az intézményeik szándékos tönkretétele a cél, de Iványi Gábor nem adja fel a harcot.

  • Tornyos Kata

Az adóhatóság egy hete inkasszálta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola számláit. Ezt követően újabb vizsgálatot indítottak az ÁNTSZ és a Kormányhivatal ellenőrei. Iványi Gábor közössége szerint az újabb ellenőrzésre azért került sor, mert a MET korábban bejelentette, hogy csak 12 órányi működésre maradt pénzük, emiatt pedig meg kell vizsgálni, hogy biztosítottak-e a működési feltételek.

A Belügyminisztérium közlése szerint a hatóságok minden szükséges segítséget megadtak, ám az adósságok nem csökkentek, hanem nőttek, így nem látszik arra reális esély, hogy a MET intézményeinek pénzügyi egyensúlya helyreálljon, az állam pedig minden diákról és ellátottról gondoskodik, akik a fizetésképtelenség miatt nehéz helyzetbe került – olvasható a Népszaván.

Iványi Gábor szerint a minisztérium nem ajánlott semmit, a közleményt pedig úgy értelmezte, hogy az effajta stílus „ha nem adod, akkor elveszem” – maffiakörökben dívik. Azt is elárulta, hogy Strasbourghoz fordulnak, mivel 13 éve rendezetlen a jogi státuszuk, és az összes problémájuk abból fakad – ezt Iványi Gábor a Hírklikknek adott interjújában mondta. Hozzátette, hogy félmilliárd forint veszteséget jelent nekik, hogy a bejegyzett egyház helyett csak nyilvántartásba vett egyházként működhetnek.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.