„Megindult a kivéreztetés” - egy törvénymódosítás miatt nehéz helyzetbe került a PSZ és PDSZ

Egy tavaly októberi törvénymódosítás miatt 20 százalékkal csökkent a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) bevétele, de a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) eddig mintegy 15 százalékkal kevesebb tagdíj folyt be.

2024. január 1-jétől lépett életbe az a törvénymódosítás, amelynek értelmében a közszféra munkáltatói már nem utalják tovább automatikusan a szakszervezeti tagoknál a szakszervezeti tagdíjakat. A kormány azzal indokolta a döntést, hogy ezzel is egyszerűsítik az állam működését. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a rendszer teljesen automatikus volt, így gyakorlatilag nem okozott plusz terhet a munkáltatóknak. A mostani helyzet azonban a Népszava értesülései szerint a szakszervezeteket, köztük a PSZ-t és a PDSZ-t is, nehéz helyzetbe hozta.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint a törvénymódosítás főleg azoknak a pedagógus érdekképviseleteknek az ellehetetlenítését célozta meg, amelyek több éve azért küzdenek, hogy az oktatásban dolgozók fizetését rendezzék, és fellépnek a jogtalanságok ellen. A PDSZ-nél a tagok fokozatosan állnak át a tagdíjak banki utalására. Ez azonban korántsem zökkenőmentes: hiszen eddig sokakat még nem tudtak elérni.

Nagy Erzsébet szerint eddig körülbelül 15 százalékkal kevesebb tagdíj folyt be hozzájuk, ami alsó hangon is 1 millió forintos bevételkiesést jelent a szakszervezetnek.

Hogy ez milyen hatással a működésükre, azzal kapcsolatban Nagy Erzsébet azt mondta, hogy a tagok érdekében indított bírósági eljárásoknál továbbra is állják az ügyvédi díjat és az egyéb költségeket, de a saját tagjaikon kívül már nincsen felesleges kapacitásuk arra, hogy például jogi tanácsadást biztosítsanak.

Megindult a kivéreztetés

- mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a lapnak. Ugyanis a PDSZ-hez hasonlóan a PSZ is nehéz helyzetbe került, mert a korábbiakhoz képest eddig 20 százalékkal csökkent a tagdíjból befolyó bevételeik összege, ezért már a tartalékaikhoz is hozzá kellet nyúlni.

A PSZ-nél a taglétszám is csökkent: a főként nyugdíj előtt álló tagok döntöttek úgy, hogy inkább kilépnek, és nem állnak át az új tagdíjfizetési rendszerre. Nagy Erzsébethez hasonlóan Totyik Tamás is kitért arra, hogy jogsegélyt csak tagoknak tudnak biztosítani.

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.