Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Továbbra sem kaptak egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy a teljesítményértékelési rendszer alapján meddig csökkenhet majd a pedagógusok fizetése. A rendeletet többféleképpen is lehet értelmezni.
Idén szeptemberben tervezik bevezetni az új pedagógusteljesítmény-értékelési rendszert. Bár a kormány látszólag garantálja, hogy ennek ellenére nem fog csökkeni a pedagógusok bére, a jelenlegi jogszabályok értelmében erre mégis lenne lehetőség – tájékoztat róla a Népszava.
Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, 2025 szeptemberétől kisebb fizetése lehet azoknak a tanároknak, akik az értékelés során alacsony teljesítményt nyújtanak. Ezeket a sávhatárokat a pedagógus életpályatörvény (státusztörvény) tartalmazza.
A törvényi sávhatárok mellett azonban rögzítették a rendeleti alsó sávhatárokat is, amelyek az idén januártól érvényes bérek minimum bruttó fizetését határozzák meg.
A státusztörvény értelmében, ha egy pedagógus 50 százalék alatti eredményt ér el a teljesítményértékelésen, a bérét le lehetne csökkenteni a rendeleti 538 ezer forintos minimum alá, egészen a törvényben meghatározott 410 ezer forintig.
Azonban a január 18-án megjelent rendeletbe bekerült egy olyan rész, mely szerint a státusztörvény vonatkozó részének (98. paragrafus, 3. bekezdés) alkalmazásakor „a munkáltató a pedagógus havi illetményét a teljesítményértékelés eredményének figyelembevételével alacsonyabb összegben nem határozhatja meg”.
Ennek értelmezével viszont gondok vannak, ugyanis azt nem konkretizálták, pontosan minél alacsonyabb összegben nem lehet megállapítani a béreket: a törvényi vagy a rendeleti sávhatároknál.
A Népszava a helyzet tisztázása érdekében megkérdezte a szaktárcát, ahonnan ez a válasz érkezett:
„A meghatározott minimumoknál alacsonyabbat nem kaphatnak, tehát negatív eltérítés nem érvényesíthető.”
Ebből ismételten nem derül ki, hogy melyiket értik “meghatározott minimumok” alatt az általuk megállapított törvényi és rendeleti sávhatárok közül.
Petróczi Gábor tanügyigazgatási szakértő a lap megkeresésére azt válaszolta, miután a rendeletben sem a törvényi, sem a rendeleti minimumösszegekre nem hivatkoznak egyértelműen, a korlátozás csupán azt jelenti,
hogy a 2024. szeptemberétől kezdődő tanévben első alkalommal lebonyolítandó teljesítményértékelés eredményeként nem lehet majd csökkenteni a pedagógusok bérét.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a szaktárcával történt egyeztetéseken is csak az derült ki, hogy 2025. szeptemberéig biztosan nem lehet csökkenteni a béreket, ám hogy azt követően mi lesz, arra állítása szerint nem kaptak egyértelmű választ.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, Nagy Erzsébet úgy látja, a rendeletet úgy is lehet értelmezni, hogy az határozatlan időre előírja a negatív eltérítés tilalmát, de szerinte a megnyugtató az lenne, ha a státusztörvényt is módosítanák. Elmondása szerint erre vonatkozó kérdésükre az egyeztetéseken nem kaptak ígéretet.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).