Jövő héten tárgyalja a kormány a tanárok béremelését

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára jövő hét csütörtökre egyeztetésre hívta a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselőit.

A PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor, szerint van miről tárgyalni, különösen azután, hogy az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a kormány részéről a pedagógusoknak ígért béremelésről – írta meg a Népszava.

Az újonnan feloldott uniós források kapcsán először Pintér Sándor belügyminiszter egy 10 százalékos béremelést említett a pedagógusoknak januárra, viszont Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Blikknek adott interjújában azt mondta, hogy ha Magyarország megkapja a korábban visszatartott kohéziós források egy részét, ami kb. 10,2 milliárd eurót jelent, akkor a kormány akár 30-40 százalékos béremelést is adhat a pedagógusoknak.

Azt RTL Híradó ennek kapcsán megkereste a Belügyminisztériumot, ahol először azt közölték, hogy továbbra is csak 10 százalékos emeléssel számolnak.

Ezt követően a Népszava érdeklődött a Miniszterelnökségnél, akiknek már azt írták, az Európai Bizottság szerdai döntését a kormány a jövő heti kormányülésen a tanár-béremeléssel kapcsolatosan is értékelni fogja, és ezt követően tájékoztatja a közvéleményt.

Azt fogjuk kérni, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba, mert a miniszterek összevissza beszélnek. De nekem az az érzésem, mindez csak parasztvakítás. Az EU nem előre fizet, hanem utófinanszíroz. Vagyis a kormánynak előbb hazai forrásból kell nagyobb mértékben megemelnie a béreket, amit az EU később kifizet – fogalmazott Gosztonyi Gábor.

 

 

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.