Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Új nevet javasoltak, de több németországi zsidó szervezet szerint is rossz üzenete lenne az óvoda névváltoztatásának.
Az Észak-Németországban található Tangerhütte kisvárosában 1970 óta Anne Frank egy óvoda neve, aminek a Volksstimme című helyi lap szerint néhány bevándorló szülő nemrég az átnevezését kérte – írta meg a Telex. Az óvoda nevének megváltoztatását a szülők azért javasolták, mert számukra Anne Frank neve nem tartalmaz mély jelentést, és nem mellesleg a gyerekek is nehezen tudnak hozzá kötődni.
Az új név, amit javasoltak a Világfelfedezők Óvoda lenne, ami szerintük sokkal nemzetközibb és jobban érthető. A helyi hírek szerint az intézmény dolgozói közül is többen támogatták az átnevezést.
Azt, hogy milyen hátterű bevándorló szülők javasolták a névváltoztatást nem lehet tudni. A hírt a Times of Israel is megírta, amiben ezt az információt nem pontosították, ezzel is erősítve annak a látszatát, hogy muszlim vallású személyek lehettek a kezdeményezők. Egy helyi nő nyilatkozata szerint azonban nem valószínű, mivel „Tangerhüttében főleg ukránok és oroszok élnek, alig van arab lakótársunk”.
Származástól függetlenül többen nem értenek egyet a kezdeményezéssel. Több németországi zsidó szervezet jelezte, hogy a névváltoztatásnak rendkívül rossz üzenete lenne, főleg most, hogy a Hamász terrorakciója óta, a németországi antiszemitizmus növekedéséről érkeznek a hírek.
Andreas Brohm, a település független polgármestere szerint a névváltoztatáson már év eleje óta gondolkodnak a város vezetői, és nem köthető össze az aktuális Izraeli helyzettel.
„Ha hajlandóak vagyunk ilyen hanyagul elvetni a saját történelmünket, különösen az új antiszemitizmus és szélsőjobboldal előretörésének idején, és ha Anne Frank nevét nem tartjuk közterekre valónak, akkor csak félhetünk és aggódhatunk, amikor az emlékezés kultúrája kerül szóba” – mondta Christoph Heubner, a Nemzetközi Auschwitz Bizottság alelnöke.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.