Október 23-án ismét nagyszabású demonstrációra készülnek a tanárok és diákok

Szeptember 15 után október 23-án ismét az oktatás problémáitól lesznek hangosak Budapest utcái, amikről egyébként az Egységes Diákfront Képviselői már a Strasbourgban ülésező európai parlamenti képviselőknek is beszámoltak.

  • Székács Linda

Demonstrációval készül az 1956-os forradalom évfordulójára a Tanítanék Mozgalom és az Országos Közös Akarat (OKA) - jelentették be az Egységes Diákfront (EDF) vezetői a Gulyáságyú Médiának adott videóinterjúban még hétfőn.

Perlaki-Borsos Noel és Bodor András, a diákszervezet vezetői a videóban elmondják, hogy az egész nyarat szervezéssel töltötték, az Egységes Diákfrontnak pedig mostanra már több mint 420 tagja van. A nyilvános rendezvények szervezése mellett az Országos Közös Akarat keretein belül szeretnék szélesíteni azt a kört, akik részt vesznek a megmozdulásokban, és egy olyan szolidaritási hálót építenének, ami "összehangolná a kommunikációt és vissza tudná venni a tematizálás lehetőségét" a kormánytól.

A diákok egyébként a napokban Strasbourgban, az Európai Parlamentben jártak, ahol a képviselőknek beszéltek a magyarországi oktatási rendszer problémáiról és a magyar jogállamiság kérdéseiről. Perlaki-Borsos Noel szerint bár a képviselők tisztában vannak a magyar helyzettel, sokan így is meghökkentek a rendőrségi beidézésekről, a rendőri erőszakról és a státusztörvény elfogadásáról hallva. A diákszervezet vezetője azt is hozzátette; közvetlen segítséget nem kaphatnak a képviselőktől, a kiutazásuk célja inkább az volt, hogy a téma továbbra is napirenden maradjon, az ősz folyamán pedig várható, hogy Brüsszelben egy parlamenti meghallgatást is szervezzenek.

Ezt megelőzően október 5-én 17 órától a Budai Várban is akcióra, úgynevezett flashmobra készülnek. Ezen a lapunknak küldött közleményük szerint a kordonok elé áll három tanár és két diák fehér ruhában, akik elkezdenek vérezni, miközben a háttérben szívdobogás hangja lesz hallható. Mindeközben előreláthatólag egy 50 fős tömeg fog kialakulni, mígnem a szívverés egy ponton leáll, ekkor mindenki összeesik majd, a földön fekvők mindegyike pedig kap egy szál fehér rózsát.

Legutóbb egyébként szeptember 15-én tüntettek a tanárok és a diákok a főváros utcáin. Ennek eseményeiről itt olvashattok bővebben:

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.