Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Két héttel a tanévkezdés után, szeptember 15-én 16:30-kor elkezdődött a tanév első nagy tüntetése a tanárok ügyében és a státusztörvény elleni közös fellépés érdekében. A résztvevők az Elvis Presley parkban gyülekeztek és onnan indultak tovább.
Kezdetét vette a Demokrácia Napi Tüntetés. Az Egységes Diákfront más szakmai- és civil szervezetekkel összefogva 16:30-tól kezdtek gyülekezni a Margit híd budai hídfőjénél. Az előzetes tervek szerint a diákok, tanárok, szimpatizánsok a Kossuth térre vonulnak, ahol a beszédeket követően csatlakoznak a Fridays For Future klímatüntetéshez, majd a Lánchídon keresztül az alagút végén felállított színpadhoz érkeznek.
A rendőrség gyűlésre hivatkozva több helyen is megállási tilalmat vagy adott esetben lezárásokat rendelt elő.
A követelések között továbbra is szerepelnek:
Miért tüntetnek a pedagógusok és a diákok?
A pedagógusok sztrájkkal töltött ideje után, nagyot dobott a csökkenő morálon, mikor tavaly ősszel az Egységes Diákfront (akkori nevén Diákok a Tanárokért) sikeresen egy tízezer fős demonstrációt hozott létre. A diákság támogatása akkor sokat lendített az oktatást helyre állítani akarók lelkesedésén.
Azóta viszont számos másik tényező is felkerült a térképre. A tanárok fellépései és polgári engedetlenségei után a kormány komoly szigort alkalmazott. A kezdeti fenyegetéseket az elbocsátások követték, ami egy igen kétségbeejtő helyzetet teremtett. Végül tavasszal megérkezett a státusztörvény, ami az utolsó csepp volt a pohárban. A törvény bevezetését számos tüntetés követte, ami a Karmelitánál történt kordonbontásba torkollott. A törvény visszavonását azonban nem sikerült elérni, ami számos pedagógus felmondásához vezetett.
Szeptember 15-i tüntetés: elkezdődött
A tüntető tömeg a gyülekező után mintegy ezer fővel, 17:00-kor elindult a Margit híd felé, hogy azon keresztül a Kossuth térre vonuljanak. A hvg.hu tudósítója a tömegben felismerte Pankotai Lilit és Hadházy Ákost is.
A szervezők „hétigenes” szórólapokat osztanak a részvevőknek, amellyel a közelgő népszavazásukra hívják fel a figyelmet. Ugyanis az aHang és az Egységes Diákfront közös összefogással alternatív oktatási népszavazást rendez október végére. Bár már korábban is próbáltak ilyen szavazást indítani, hivatalosan mindegyiket elutasították, így ezt már maguk fogják megszervezni.


A tüntetők a Margit híd jobb felét lezárták, de a villamosok és a buszok továbbra is közlekedhetnek.

Sztrájk alapjog!
Fizessétek ki a tanárainkat!
Gyertek velünk!
- ezekkel a felkiálltásokkal halad a tömeg, aminek az első fele már elérte a Kossuth teret.

Minimális rendőri készültség mellett gyülekeztek a demonstrálók a parlament előtti téren, Kossuth-nótát énekelve és „Mocskos Fideszt”-t skandálva. A Rákóczi lovasszobránál felállított színpadon hangzanak el a beszédek.
A Kölcsey egyik kirúgott tanára, Törley Katalin közölte a hírt, miszerint a Pedagógus Egység jövő héten átveszi a Civic Pride díjat. Arról is beszélt, hogy Európában is felfigyeltek már az itthoni tüntetésekre.
Majd azzal folytatta, hogy:
„a demokrácia napja van, demokráciában akarunk élni, de cselekvés, kiállás, szolidaritás nélkül nincs demokrácia.”

Ezt követően az Egységes Diákfront egy tagja is beszédet mondott, majd a szervezőkkel és a tömeggel együtt elénekelték a Mi vagyunk a grund című dalt. A program következő felszólalója a PDSZ egyik tagja volt, aki a státusztörvény negatív következményeit ismertette.
Rajtuk kívül beszélt még Szilágyi Kitti, a Civil Bázis elnökségi tagja, akit az Egységes Diákfront követett, amelynek tagja a tüntetésben való részvételre buzdított mindenkit, majd hozzátette:
"Én addig nem megyek sehova, amíg ez a mocsadék rendszer odébb nem áll.”
Kicsivel 19 óra előtt bejelentették az Egységes Diákfont tüntetésének lezárását. Ezzel a színpadon átvette a helyet a Friday For Future tüntetése, akik a tervek szerint az Alagút felé vonulnak majd tovább. Ehhez csatlakozhatnak az oktatásért demonstráló résztvevők is.

A Fridays For Future képviseletében felszólalt fiatal lány elmondta, hogy szervezetük Greta Thunberg hatására indult el, de azért csatlakoztak az oktatási tüntetéshez, mert mindkét ügy a jövőről szól.
Nem sokkal negyed kilenc után az FFF tüntetése is véget ért. Azonban a tömeg nem oszlott fel egyből, az egyik tüntető a színpadra fellépve visszaszámlálást kért. A miniszterelnöknek 10 másodperc haladékot adtak, hogy lemenjen közéjük.
Több résztvevő is a „menjünk fel, le a kordonnal”-t kiabálta, miközben a demonstrálók megindultak a Karmelita kolostor irányába.
Konzultálni jöttünk, jól viselkedünk!
- kiáltásokkal érkeztek meg a Karmelitához, ahol a rendőrök sorfallal állták el az útjukat.
A Társaság a Szabadságjogokért képviselője a rendőröknek arról beszélt, hogy bár ez a tüntetés már spontán alakult ki, nincs joguk elállni a diákok útját.
A kitartó tömeg 20:46-kor megpróbált előrenyomulni, hogy áttörjék a rendőrök alkotta sorfalat. Mivel azonban a tüntetők csak egy kis csoportja mert fizikálisan is szembeszállni a rendőrökkel, ezért a próbálkozásaik nem jártak sikerrel.
Miután egy körülbelül 50 fős csoport egy másik helyet keresve próbált eljutni a kolostorig, hátha ezzel kikerülhetik a rendőröket, újabb torlaszba ütköztek. Ott a megmaradt tömeg elénekelte a Himnuszt és „itt maradunk” skandálással jelezték, hogy nem hajlandóak elhagyni a területet. A BRFK egyik képviselője felszólította a tiltakozókat, hogy a magatartásuk tragédiához is vezethet.
A rendőrség nemrég a honlapján tette közzé az esemény azon részleteit, miszerint „a jogellenesen felvonult csoport a rendőrsorfalat lökdösni kezdte, a rendőrök a balesetveszély elkerülése érdekében többször felszólították őket magatartásuk befejezésére.” Ezenkívül a résztvevők közül, még a Kossuth téren, négy embert vettek észre, akik pirotechnikai eszközt működtettek. Ennek okán a rendőrök intézkedtek és az érintett személyekkel szemben szabálysértési feljelentést fognak tenni - írja a police.hu.
21:35-kor a gyülekezők megmaradt tagjai is befejezték a már nem hivatalos demonstrálást és elhagyták a Karmelita kolostor területét. Így a tüntetés hivatalos és nem hivatalos része is véget ért.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).