Tanárhiány: visszautasíthatja a pedagógus a helyettesítést?

Nemet mondhat egy magyartanár, ha matekot kellene tartania? Ha nem vállalja el a helyettesítést, akkor számíthat-e valamilyen retorzióra? Utánajártunk.

Gosztonyi Gábor, Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a hvg360-nak úgy fogalmazott, nem tagadhatja meg a tanár, ha 1-2 hetes hiányzás miatt be kell ugrania egy másik kolléga helyett. Azonban teljesen más a helyzet, ha az adott álláshely nincsen betöltve. Ebben az esetben ugyanis mondhat nemet a pedagógus, ha megvan a kötelezően előírt 24 órája. (Ekkor is elfogadhatja a felkérést, de akkor külön megbízási szerződést kell kötnie plusz pénzért.)

Ha viszont nincs meg a 24 órája, de megtagadja a helyettesítést, annak már következményei lehetnek: vagy csökken a fizetése, vagy átvezényelhetik egy másik iskolába, tehát nyomást tudnak rá gyakorolni.

Gosztonyi Gábor kitért arra is, hogy magyarból és történelemből lehet „önképzőkört” tartani, amikor annyit mondanak a diákoknak, hogy olvassák el a könyvet és dolgozzák fel a témát. De a természettudományos tantárgyak esetében már nem biztos, hogy ez működik. Hiába olvassa el a gyerek a tananyagot, ha nem érti, és a helyettesítő – nem szakos – pedagógus pedig nem tudja neki elmagyarázni.

Zeller Judit, a TASZ jogi szakértője azt mondta, jogellenes, ha nem szaktanár tartja az órát, de az egyesével indított perek helyett inkább a szakszervezetnek kellene szervezetten fellépnie az ilyen ügyekben.

Zeller szerint nagy valószínűséggel azt is csak bírósági gyakorlat révén lehet tisztázni, mivel sérti meg egy pedagógus a státusztörvény alapelveit, vagy mivel „rombolja” a közoktatásba vetett közbizalmat. A törvényalkotó ugyanis elég tágan értelmezhető fogalmakat használt a státusztörvényben. Akár az az értelmezés is elképzelhető, hogy a jogszabály hatálya alá tartozóknak nem szabad bírálniuk az oktatási rendszert.

A teljes cikket a hvg360-on olvashatjátok el.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.