Tanárhiány: nincsen magyar tanár, ezért alsós tanítók tartják az órákat felsőben

Van olyan iskola, ahol csaknem a tantestület fele hiányzik.

A szakszervezetekhez folyamatosan érkeznek a jelzések, hogyan próbálják megoldani az intézmények a tanárhiányt. Gulyás Gergely szerint van elég pedagógus. Igaz, azt a Miniszterelnökséget vezető miniszter is elismerte, hogy vannak olyan tantárgyak, mint a természettudományos tárgyak és az idegen nyelvek, amelyek esetében nehéz szaktanárt találni.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy az ország minden részéről érkeznek visszajelzések az extrém szakemberhiányól. A PDSZ-hez nemrég egy olyan üzenet érkezett, ami szerint van olyan intézmény, ahol felsőben három fix kolléga maradt. Mivel az iskolában nincsen magyar tanár, ezért az összes felsős osztályban alsós pedagógusok tanítanak fel, akik közül ráadásul az egyik egy visszafoglalkoztatott nyugdíjas tanító.

 

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta, matematika és fizika szakos tanárként nehezen tud elvonatkoztatni a számoktól. Szerinte az egyik fél abból indul ki, mi lenne az optimális. Míg a másik oldal pedig abból, hogy akár erős túlterheléssel is, de hogyan lehetne megoldani a feladat ellátását. Horváth hangsúlyozta, egyes településeken komolyan gondok lehetnek, de a szakszervezetek által sokat hangoztatott 16 ezres számot erős túlzásnak tartja.

Merucza Tibor Alex, az Adom Diákmozgalom kommunikációs elnöke nonszensznek tartja, hogy van elég pedagógus. Az nem megoldás, amikor testnevelő tanár tartja a történelem órát, vagy a diák várja, hogy valaki bejöjjön helyettesíteni, de végül az ajtón nem lép be senki. A kommunikációs elnök kitért arra is, ha valaki szétnéz az álláshirdetések között, láthatja van olyan iskola, ahol a tantestületnek közel a fele hiányzik.

Ebben a cikkünkben megnézhetitek, hogy melyik megyékben és tankerületekben a legnagyobb a pedagógushiány.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.