Újabb rendelet tervezet jelent meg, amely főleg a pedagógusok szakmai ellenőrzését érinti

A szakmai ellenőrzésekkel kapcsolatos rendelet augusztus 23-án került a Belügyminisztérium honlapjára, 2023. augusztus 31-éig lehet véleményezni, és – egy rendelkezés kivételével – 2023. szeptember 1-jén már hatályba is lép.

  • Tornyos Kata

A miniszteri rendeletmódosítás legjelentősebb változása, hogy csökkenti az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzések körét és átalakítja a nevelési-oktatási intézményekben lefolytatható szakmai ellenőrzések szabályait – olvasható a tartalmi összefoglalóban.

A szűk határidők miatt az előterjesztőnek és a miniszternek alig pár órája van a beérkezett vélemények összegzésére, átolvasására, megvitatására, és a rendelettervezet esetleges módosítására, így felmerülhet a kérdés, hogy mennyire fontolják meg a különböző álláspontokat a NE dolgozz ingyen! szerint.

Az ellenőrzés részletes tartalmáról és menetéről nagyjából semmit nem tudhatunk meg, mert azt a rendelet az Oktatási Hivatal (OH) hatáskörébe helyezi (ahogy az jelenleg is van, csak éppen nem tudjuk, hogy a majdani ellenőrzés az OH döntésének megfelelően hogy alakul) – írják. Az ellenőrzési eszközöket a hivatal dolgozza ki és a rendőrminiszter - Pintér Sádor - hagyja jóvá.

A pedagógusok és az intézményvezetők úgynevezett pedagógiai-szakmai ellenőrzésre vonatkozó rendelkezései kikerülnek a rendeletből, de a pedagógusok ellenőrzése nem, mert átkerül az komplex ellenőrzésnek nevezett eljárásba.

Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.