Shakespeare művei túl szexuálisak a floridai iskolák számára - ezért nem is olvashatják mindet

Florida több iskolakörzete is korlátozza Shakespeare műveit a tanórákon más klasszikus művekkel együttvéve, mert azokat "túlságosan szexuális" tartalmúnak ítélték meg.

A Ron DeSantis Florida kormányzója által bevezetett törvény kimondja, hogy nem szabad szexuális jellegű anyagokat a tanórákon felhasználni. Bár a 2020-ben elfogadott - a Kiváló tanulói gondolkodásra vonatkozó referenciaértékek kapcsán - az oktatási minisztérium által kiadott olvasmánylistán még szerepel William Shakespeare, mostanra az amerikai állam több iskolája is korlátozza az író műveit, hogy ezzel is megfeleljen az új állami törvénynek – számolt be a Tampa Bay Times.

A legújabb ilyen eset Hillsborough megyében történt, ahol megszabták a diákoknak, hogy bár részleteket engednek a Rómeó és Júliából, viszont az egész történetet nem olvashatják végig. A mű az állami törvényhozók szerint a kiskorúak kihasználását mutatja be, és ennek okán korlátozzák annak feldolgozását az órákon.

„Azt hiszem a nemzet többi része – nem, a világ nevet rajtunk”

-mondta Joseph Cool, a Gaither Gimnázium tanára, és hozzátette – „Shakespeare-t teljes egészében kivenni, mert Rómeó és Júlia kapcsolata valahogy kihasználja a kiskorúakat, egyszerűen abszurd.”

A kormányzó vezetését már korábban is kritizálták az ötletei miatt. Szintén nagy felháborodást keltet az a rendelkezése, aminek köszönhetően a floridai iskolákban hamarosan azt fogják tanítani, hogy a rabszolgaság végső soron jót tett az afrikai-amerikaiaknak, mivel a rabszolgamunka során "új készségeket sajátítottak el."

 

Hozzászólások

A nap kérdése: van állami férőhely a pótfelvételin?

Ha az általános felvételin nem sikerült bekerülnötök egyetlen megjelölt képzésre sem, a pótfelvételi még újabb esélyt jelenthet. De vajon ilyenkor is lehet állami ösztöndíjas helyet találni, vagy már csak önköltséges képzések közül választhattok?

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.