Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bár még egy hónap van hátra az iskolakezdésig, nem érdemes halogatni a gyerekek szükséges felszerelésének beszerzését. Sokat drágultak a tanszerek az elmúlt évekhez képest, de vannak hasznos spórolási tippek is a szülők számára.
A tanszerek ára 10-15%-kal nőtt az idei évben, ami egy alsó tagozatos diáknál akár 50 ezer forintos költést is jelenthet, ha az iskolatáskát is beleszámoljuk - hangzott el a szerda esti Tények riportjában.
A rutinosabb szülők már tudják mennyit hajlandóak ilyenkor költeni, egy édesanya például azt nyilatkozta; ő legfeljebb 40 ezer forintot szán a gyerekei iskolakezdésére.
Emellett az idősebb diákok tanszereire a szülők már jóval kevesebbet költenek, mivel általában a drágább dolgaikat - mint tolltartót és iskolatáskát - több évig is tudják használni, de már füzetekből és íróeszközökből sem kell annyit vásárolni. Egy megkérdezett szülő a nagyobb gyerekeinek már csak 10 ezer forint körüli értékben vásárol.
Spórolásra viszont a magas árak mellett is van lehetőség. Érdemes figyelni a boltok akcióit, és azok alapján menni a bevásárlásra. Indulás előtt fontos listát írni, hogy a boltban már pontosan tudni lehessen miket kell biztosan megvenni, amivel elkerülhetőek a felesleges kiadások. Spórolási tippnek ajánlják még a háromszög ceruzák és a kétvégű színes ceruzák vásárlását, ugyanakkor az üzletek dolgozói felhívják a figyelemt a minőségre való odafigyelésre is. Bár a jobb minőségű táskák vagy egyéb eszközök drágábbak, ugyanakkor sok pénzt meg lehet vele takarítani, hiszen - ellentétben a silány minőségű termékekkel - nem kell belőlük minden évben újat venni.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).