Gulyás az igazgatóra hárítja a felelősséget a gyömrői iskola ügyében

Az egyik szülő szerint a maximum 400 fő befogadására képes Gyömrői Fekete István Általános Iskolába jelenleg körülbelül 600 diák jár.

  • Tornyos Kata

Májusban írtunk arról, hogy a Monori Tankerületi Központ előtt tiltakoztak a szülők, mert a Gyömrői Fekete István Általános Iskola állapota veszélyes lehet a gyerekeikre. Nagy darabokban hullik a vakolat, a falak beáznak és penészesek, a tornaterem tetejét hónapokkal ezelőtt lefújta a szél, azóta csak egy fólia tartja vissza az időjárási tényezőket.

A szülők szerint bár az iskola most is szörnyű állapotban van, 2018-ban annyira rossz volt a helyzet, hogy inkább ők adtak össze pénzt és javították meg azt, amit tudtak. Nem sokkal később megígérték nekik, hogy új iskolát kapnak, a kormány azonban 2022-ben ezt a beruházást is - és még 283 másikat - pénzhiány miatt lefújta.

Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön azt mondta a Kormányinfón, hogy  komoly problémák esetén az Építési és Közlekedési Minisztériumnál a Klebelsberg Központ (KK) kezdeményezheti, hogy a beruházásra adjanak pénzt, ahogy a felújításra is. „Azt rögzítsük, hogy az természetesen a KK és az igazgató felelőssége, hogy ha egy iskolaépületnél ilyen komoly problémák vannak, akkor azt azonnal jelezzék, és abban az esetben mindig van olyan rendkívüli segélyalap, amiből bármilyen testi épséget veszélyeztető helyzetet megelőző felújításokat el lehet végezni” - mondta a Népszava szerint.

A gyömrői iskola szülői munkaközösségének vezetője azonban  nem hisz a miniszternek. Szerinte eddig több tucat levelet küldtek, de hiába.

 

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.