A budapesti Karinthy Gimnázium távozó tanárai is pedagógustablóval búcsúznak

„Te tetted ezt, király!” – írták mellé.

  • Tarnay Kristóf

Kedden számoltunk be egy budakalászi iskola sajátos tablójáról, melyen a pályaelhagyó pedagógusokat gyűjtötték össze. Hasonlót tettek közzé a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból távozó 17 tanár portréjával is, figyelemfelhívó céllal. „A Karinthyból a 2022/2023-as tanévben távozó tanárok – vannak, akiket kirúgtak, vannak, akik maguk döntöttek a távozás mellett. »Te tetted ezt, király!«” – írták a bejegyzéshez.

A szürke fotóval ábrázolt pedagógusokat ugyanis még tavaly bocsátották el a polgári engedetlenségben való részvételük után, a színes fotókon szereplők pedig a közelmúltban maguk adták be a felmondásukat. Előbbiek munkaügyi pere azóta is tart. A távozók közt történelem, matematika, irodalom, különböző nyelvek, biológia vagy éppen földrajz szakosok is vannak.

„Ideje szembenézni azzal, hogy nem csak úgy mondjuk, hogy felmondunk, hanem ezt egyre többen meg is lépjük. Emellett arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy számos iskolában a tantestület jelentős része távozik, mint ahogy nálunk is” – nyilatkozta egyikük a 444-nek, hozzátéve: nem csak az elitgimnáziumokban nem lesz, aki tanítson, „hanem sehol sem”. Mint ismert, a parlamentben múlt héten tárgyalt, vitatott új státusztörvény bevezetésével egy online petícióban közel ötezer pedagógus jelezte, hogy távozna. A jelenlegi tervek szerint 2024 legelején vezetnék be az új jogállást.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.