Az egész generációnak nincs már vesztenivalója - bírságot kapott Pankotai Lili

A 18 éves diáklányra kétszer is indokolatlanul magas bírságot szabtak ki az áprilisi és májusi nem bejelentett kordonbontó akciók miatt. Közben civilek pár óra alatt összegyűjtötték neki a bírság összegét.

  • Székács Linda

Gyülekezési joggal való visszaélés miatt a maximálisan adható, 150 ezer forintos bírságot kapott Pankotai Lili - olvasható a Mércén.

A laphoz eljutott határozat szerint a diáklány "szervezői magatartást tanúsított" a május 3-i demonstráció után, amikor a tüntetés végén a részt vevők egy része a Clark Ádám térről a Karmelita Kolostorhoz vonult, de az egy héttel korábbi események miatt - amikor a diákok a kordonbontó politikusokhoz csatlakoztak április 24-én - is százezer forintos büntetést kapott, így összesen 250 ezer forint befizetése vár a 18 éves lányra.

A büntetéssel kapcsolatban a Mérce felkereste Hegyi Szabolcsot, a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédjét, aki arról számolt be, hogy

már az első alkalommal kiszabott 100 ezer forint is nagyon magas egy fiatalnak, akinek ez az első szabálysértése.

„Ez lehetett volna akár 20, 30  vagy 50 ezer forint is, de az, hogy elsőre 100 ezer, másodikra pedig 150 ezer forint, az véleményem szerint azt jelzi, hogy ennek demonstratív, elriasztó jellege van, hogy még egyszer ne próbálkozzon” - véli az ügyvéd, aki szerint míg a határozatban "társadalomra veszélyes cselekményként" hivatkoznak a nem bejelentett akcióra, addig az valójában csak egy adminisztratív szabálysértés. Ráadásul még annak a veszélye sem állt fenn, hogy a körúton haladva esetleg az autók sodorják veszélybe a demonstrálókat, hiszen a Clark Ádám térről a Karmelitához vezető úton nincs forgalom, ezért nem hárult semmilyen különösebb feladat a hatóságokra, akik aztán többször is könnygázzal léptek fel a főként diákokból álló csoport ellen.

Az üggyel kapcsolatban Pankotai Lili is megszólalt, aki azt mondta, a saját döntése szerint nem kerül sor fellebbezésre a második bírság ügyében, hiszen egyébként is sokszor kell majd tárgyalótermekbe járnia az ősz folyamán.

„Már mindent elvettek, az egész generációnknak nincsen már veszítenivalója. Úgyhogy nálunk ezek nem működnek" - tette hozzá.

Frissítés: A Tanítanék Mozgalom a büntetés után adománygyűjtést indított és pár óra alatt össze is gyűjtötték a két bírság együtt negyedmilliós összegét. Az ezen felül beérkező támogatásokat a pénteki tüntetésre fogják fordítani – közölte a civil szervezet Facebook-oldalán.

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.