„A diák szerint korlátozták a szólásszabadsághoz- és véleménynyilvánításhoz való jogát, a család ügyvédje szerint pedig ez a cenzúra elég egyértelmű esete” – olvasható egy májusi cikkben, ami a kormánypárti Magyar Nemzet online kiadásában jelent meg. Az eredetileg a Fox Newstól átvett alaphírben egy 12 éves fiatal azt nehezményezte, hogy „kirángatták a tornaóráról”, mert „csak két nem van” feliratú pólót viselt, miközben beszámolója alapján „szivárványos zászlókkal van tele az iskola”. „12 évesen van saját véleménye, amit joga van kifejezni még az iskolában is” – foglal állást a cikk elég egyértelműen. Ám amíg a kormányközeli sajtó a tengerentúlról átveszi a szabadságjogok mellett így vagy úgy, de kiálló jobboldali narratívákat, arról rendre hallgat, hogy gyakran a hazai közoktatásban sem a szólásszabadság uralkodik.

A leginkább szélsőséges reakció egy diák közéleti aktivitására a közelmúltban egyértelműen Pankotai Lili és az ő – műfajához tartozóan szabadszájú – slam poetry előadásának a mára közismert esete volt. Ahogyan iskolája az akkor még minimális ismertséggel és visszhanggal rendelkező felszólalásától elhatárolódott, majd – elmondása alapján – még osztálykirándulásra sem akarták elvinni, vélhetően nem az átlagos iskolai reakciót mutatja. Ugyanakkor az „iskolában nem politizálunk” mantra sok helyen messze túlmutat azon, hogy az órákon ne pártpolitikáról legyen szó és korlátozza egyes diákok iskolán kívüli szabadságjogait is, noha vannak pozitív ellenpéldák is.

Gumiszabály és tűréshatárok

„Én technikumba járok, ahol rendkívül érzékenyen reagálnak az ilyenekre. Konkrét retorzió nem ért szerencsére, de azt éreztem, hogy vannak határok, hogy hogyan nyilváníthatok véleményt” – osztja meg tapasztalatait Gergő, aki az Egységes Diákfront (EDF) munkájában is részt vesz, ám esetleges retorzióktól tartva kérte, hogy ne írjuk le a teljes nevét. Szerinte egyébként nagyon változó az iskolák hozzáállása. „Az iskola jó hírnevének nem szabad ártani” – mondja, mit szoktak feléjük kommunikálni.

Ez azonban egy abszolút gumiszabály, amibe nagyon sok mindent bele lehet érteni és egyáltalán nem egyértelmű.

Ez egyes iskolákban úgy jelenik meg, hogy a szabadidőben való tevékenységet is úgy tekintik, hogy az valamennyire az „iskolát képviseli”, továbbá előfordul az is, hogy egyházi iskoláknál az iskola – megint csak ezerféleképpen értelmezhető – értékrendjére szeretnek hivatkozni, ha valamit úgy akar szankcionálni egy igazgató, hogy az nem is az intézményben történt. Ezt a tüntetéseken résztvevők azzal próbálják kivédeni, hogy hangsúlyozottan nem az iskolájuk, hanem például valamelyik diákszervezet nevében szólalnak fel.

„Hogy az ő tűréshatáruk hol van, nagyon nehéz megmondani”

– teszi hozzá. Kérdésünkre azt mondja, amikor ő felszólalt az egyik tüntetésen, arra nem kapott semmilyen reakciót az iskolavezetéstől. Ugyanakkor bár a tanárai egy része pozitívan értékelte a részvételét, elmondása alapján egy, rendszeresen a „baloldali csürhéről” posztoló korábbi tanára azóta nem köszön neki vissza a folyosón. Az ő posztjai miatt Gergő elmondása alapján senki sem szólt. Szerinte bár korábban is volt abból konfliktus, ahogyan a diákokkal beszél, a helyén maradt a tanárhiány miatt. Hozzáteszi, hogy azt látja, az ellenzéki beállítottságú tanárai ugyanakkor nagyon óvatosan posztolnak a közösségi médiában, tartva attól, hogy nem lesz-e belőle bajuk.

Van ugyanakkor pozitív ellenpélda is. „Nekem olyan iskolám van, ahol a vezetőség pártatlan maradt, de támogatja az oktatási kiállásokat. De, ha egy köztudottan kormánypárti vezetésű iskolába járnék, ahol nem támogatják, akkor nem engednének úgy megszólalni, mint most” – fogalmaz Bozai Ákos, az ADOM Diákmozgalom szóvivője. Szerinte egészen jól kiismerhető, melyik iskolának milyen beállítottságú a vezetése. Elmondása alapján náluk azon túlmenően, hogy az oktatásügyi kezdeményezéseket támogatják, nem foglalnak nyilvánosan állást politikai kérdésekben. Bozai Ákos hozzáteszi: plakátolniuk nem szabad az iskolában, csak, amit az iskolavezetés megenged, tüntetés plakátokat például nem tehetnek ki, mert az iskola ezzel is független akar maradni.

Alibi és pitiánerség

Bozai úgy véli, hivatalosan nem tilthatják meg sehol az iskolán kívüli aktivizmust, de Pankotai Lili esete is azt mutatta, sokféle eszközt lehet találni egy diák ellehetetlenítésére. „Az ő obszcén szavai és az iskola reakciója is kirívó eset, de tökéletes példa, hogyan próbálják korlátozni a diákokat azok az intézményvezetők, akik elfogultan hisznek valamiben, amiben egy diákjuk mondjuk nem” – fogalmaz az ADOM-szóvivő. Ám szerinte is

a trágárság csupán alibi volt, amit az iskola ki tudott használni.

Merucza Tibor, az ADOM alelnöke szerint az az eset egy „elvetemült példája volt, hogy mennyire meg lehet húzgálni valakit a véleménye miatt, de ez nem általános a magyar közoktatásban”. Az ő környezetében megfélemlítést, gáncsolást nem tapasztal. Elmondása alapján, amikor felszólalt az egyik tüntetésen, annyi történt, hogy valamelyik tanár privátban gratulált neki, de órán nem beszélnek ilyesmiről.

Azt mondja, az iskolában a tüntetések híre szájról szájra terjed, szünetben. Főleg, hogy sok iskolában vannak ismerőseik, akik privát üzenetekben hívják a többieket a demonstrációkra. „Nálunk a tanárokat és az iskolavezetést egyáltalán nem zavarja, ha valaki egy tüntetésen felszólal” – mondja Lara, egy budapesti gimnazista. Szerinte azzal sincs gond, ha a diáktüntetések hírét terjesztik a diákok, amely egyébként egyre gyakrabban előfordul.

„Hallottam már több iskoláról, ahol a diákoknak – amennyire tudták – megtiltották, hogy kimenjenek tüntetni. Nyilván ebben korlátozott a sulik lehetősége. Mondjuk igazolatlan órát adnak vagy másnap biztos, hogy őket fogják feleltetni. Ilyen kis pitiáner dolgokkal igyekeznek korlátozni a diákjaikat” – sorolja a példákat Bozai Ákos. Ám úgy látja, míg azok az igazgatók és pedagógusok, akik ellenzik a diákok aktivizmusát, azt tevőlegesen meg is próbálják gáncsolni, akik viszont mellette állnak, azok függetlenek próbálnak maradni.

Gergő úgy látja, sokan az osztálytársai közül azért is nem vesznek részt a tiltakozásokban, vagy csak a háttérben maradva teszik ezt, mert félnek az iskolavezetés esetleg ellenséges reakciójától. „A május 3-i tüntetésen, amikor több embert is bevittek a Gyorskocsi utcába, az egyik osztálytársam is közöttük volt. Mivel rendőrségi eljárás indult ellene, a pedagógiai véleményt is kikérték az iskolától.

Őt egy igen kemény beszélgetés várta az igazgatói irodában, mondván, hogy ez már bemocskolja az iskola hírnevét”

– idézi fel. Hozzátéve, ezután az iskolavezető nem csak arra szólította fel, hogy ne vegyen részt ezekben – nem volt egyértelmű, hogy csak a kordonbontásra vagy általában a tüntetésekre gondol –, de bár azok az utcán történtek, iskolaidőn kívül, már itt is elhangzott, hogy „az iskolában politizálásnak nincsen helye”.

Kirúgással fenyegettek, elmaradt az ülősztrájk

„Hogy sztrájk vagy tüntetés, erről nincs szó, ez teljes tabu” – összegez Gergő arról, hogy ez az elv a gyakorlatban mit is jelent. Bár azt nem lehet korlátozni, hogy egymás között a folyosón ki miről beszélget és a tanári szobában is esik szó ilyenekről, a diákaktivista szerint ez utóbbit már nem nézi jó szemmel az iskolavezetés. „Volt olyan, hogy a vezetés összehívta a tanári kart és kijelentette: a diákokkal nem beszéltek a tüntetésekről, a sztrájkokról, ellenkező esetben a tanárt retorzió érheti” – idézi fel.

Hozzátéve: a megfélemlítés olyannyira sikeres volt, az ő intézményükben nem is volt egyszer sem sztrájk.

Elmondása alapján azt, hogy milyen jogcímen és hogyan akarná megbüntetni a pedagógusokat az iskolavezetés, ha mégis beszélgetnek a diákjaikkal ilyesmiről, illetve erről honnan értesülnének, azt nem lehet tudni.

Az EDF egyes tagjaival Gergő elmondása szerint az is előfordult, hogy iskolai ülősztrájkot szerettek volna szervezni, de ezt nem engedték meg nekik. Még szünetben sem ülhettek ki a folyosóra, az iskolavezetés kirúgással fenyegette a szervező diákot. Plakátokat a mosdókban próbáltak kitenni, de hamar kiadták a takarítóknak, hogy azokat azonnal szedjék le. Hogy milyen indokkal akarta kirúgni az intézményvezető a diákot, az végül nem derült ki, mivel a megfélemlítés „eredményeképpen” végül nem szervezte meg az ülősztrájkot.

„Két nappal előtte megmondta azoknak a diáktársainak, akik amúgy részt vettek volna benne, hogy srácok, ne haragudjatok, ezt nem csinálhatjuk meg” – idézi fel.

„Az igazgató nálunk csak végzi azt a munkát, tartja azt a fegyelmet, amit a fenntartó szakképzési centrum kiad neki. Az egyik helyettesén viszont azt érzem, hogy ő meg is akar felelni a kormányzati narratívának, mert hisz benne” – fogalmaz Gergő. Úgy látja, hogy bár ő is azt tartatja be, hogy az iskolában nem szabad politizálni, a kormány mellett azért ki szokott állni. „A már említett osztálytársammal történt beszélgetésen ő elmondta, hogy mivel az államtól kap ösztöndíjat, ezért neki semmilyen panaszkodni valója nincsen” – idézi fel. Hogy a fenntartót mi motiválja, azt azonban nem tudja. „A szakképzési centrum olyan, mint Columbo felesége: emlegetik, de mi onnan soha nem találkoztunk egyetlen emberrel sem” – osztja meg.

Amikor a tanár órán is politizál

„A tanárokat már nem tudják és szerintem nem is annyira akarják szabályozni ebben a kérdésben. Valaki órán elmondja, hogy Orbán Viktor a nemzet varangya, más minden órát azzal kezd, hogy Németországban minden mennyivel jobb, persze valaki abszolút nem hozza be a politikát” – sorolja a tapasztalatait Bozai Ákos, aki szerint sem szerencsések ezek, főleg, ha 45-ből 20 perc ilyesmivel megy el.

Az oktatással kapcsolatos témák behozatalát még indokoltnak látja, de, mint mondja, az már nem érdekli, a tanár mennyi nyugdíjat fog kapni és a rokonait hogyan kezelték az egészségügyben. „Ha valaki órán nagyon fennhangon hangoztatja a politikai véleményét, azt le szokták állítani a többiek vagy a tanár, már csak azért is, hogy ne vigyük el az órából ezzel az időt” – mondja Bozai. Aki szerint ez rendben is van, de a diákoknak arról is tudnia kell, mi történik a mai világban, mert sokan nem tájékozódnak. Hozzáteszi, szerinte az iskolában oktatott állampolgári ismeretek hitelessége ugyanakkor elveszne, ha az intézmény valamelyik irányba eltolódna politikailag. Viszont ő azt tapasztalja, náluk a pedagógusokat sem próbálják tanórán kívül korlátozni abban, hogy politikai témákról is beszélgessenek a diákjaikkal.

Merucza Tibor szerint is alapvetően azt, a törvényileg is tiltott dolgot nem engedik, hogy az órákon valaki pártpolitikáról beszéljen, amit korrektnek is tart. „Ezt az én környezetemben, ahány iskolába jártam eddig, a tanárok be is tartották, senki nem kezdett gyurcsányozni vagy orbánozni órán” – osztja meg tapasztalatait. Lara is azt mondja, náluk sem politizálnak a tanárok órán, ilyen témák nem kerülnek elő.

Gergő szerint az utóbbi két tanévben, amióta egyre inkább téma az oktatásügy helyzete, egyre jobban kiéleződik a véleménynyilvánítás korlátozásának a kérdése az iskolájukban. „Ez elsősorban a tanárokat érinti, de rajtuk keresztül ebből a feszültségből a diákok is kapnak” – summázza. Úgy tapasztalja, a tiltakozások elfojtása miatt egy folyamatos feszült légkör alakult ki, ami a tanárok és a diákok között ugyanakkor egyfajta összezárást eredményezett az intézményvezetéssel szemben. „Ha a tanár őszintén elmondja, mi a probléma az iskolában, a diákok megértik és nem adják tovább” – fogalmaz.

(Kiemelt kép: Kriza Márton)