Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Folytatódtak a tárgyalások a PSZ, a PDSZ és a kormány között. A szakszervezetek számára továbbra is elfogadhatatlan a státusztörvény tervezete.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárral egyeztettek a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselői kedden - írta a Népszava.
Az új pedagógus-jogállási törvény tervezetének kisebb változtatásait sikerült elérni, a kormányzat már nem tervezi a tanárok otthoni számítógépeinek ellenőrzését, de a szakszervezetek szerint lényegi elmozdulás továbbra sincs, így azt nem tudják elfogadni.
Hétfő este könnygázzal oszlatták a Karmelita előtt tüntetőket, akik a státusztörvény ellen demonstráltak, ennek során több diákot is a mentők láttak el. A PDSZ álláspontja szerint a tervezet elfogadhatatlan. A tanárok számára az egyik neuralgikus pont az átvezénylés, a tervezetben az szerepel, hogy a tankerületek megváltoztathatják a munkavégzés helyét, azaz a pedagógus bárhol bevethető lenne, ez alól csak az alsós gyermeket nevelők kapnának felmentést a tervek szerint.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.