Négy éve egy gyógyszertárban tanulnak a diákok Babócsán

Négy éve egy volt gyógyszertárban tanulnak a gyerekek Babócsán, mert még mindig nem értek a helyi iskola 1,8 milliárdos felújításának a végére, pedig a tervek szerint ennek 2020 szeptemberéig meg kellett volna történnie.

  • Eduline

Még 2019 nyarán kezdődött meg a felújítás, ekkor azt ígérték, hogy a következő évben már vissza is térhetnek a diákok az iskolába, amelyet a Kaposvári Tankerület 1,1 milliárd forintból szeretett volna fejleszteni - olvasható a Nepszaván.

A beruházást az APM Construct Kft. nevű cég nyerte el, de a koronavírus-járványra hivatkozva nem tudták időben befejezni az építkezést, a tankerülettől kaptak haladékot, de ezek után sem haladtak a munkával, ezért felmondták velük a szerződést. Közben az iskola egyre rosszabb állapotba került, be is ázott, az infláció miatt pedig elszálltak az építkezés költségei, így a kormány az áprilisi választások előtt adott rá még további 734 millió forintot. A projekt ára azonban 66 százalékkal emelkedett, így ez is kevésnek bizonyult.

Végül egy barcsi cég folytatta a munkát, ők azt ígérték, hogy idén januárban már visszatérhetnek az iskolapadba a tanulók, de elszámolási vitáik támadtak a tankerülettel, így végül velük is felmondták a szerződést.

A kálvária óta több szülő is átiratta más település iskolájába gyerekeit és néhány tanár is távozott. Az ügyben egyedül Ander Balázs, barcsi ellenzéki országgyűlési képviselő tett lépéseket. Több alkalommal is felhozta a parlamentben a babócsai iskola helyzetét, de érdemi választ nem kapott arra a kérdésre, hogy megvalósul-e az iskola felújítása: „A kormány elkötelezett az európai uniós források szabályos és hatékony, a magyar emberek érdekeit szolgáló felhasználása mellett. Hatáskörének megfelelően az Irányító Hatóság nyomon követi a szabályos megvalósulást, és megteszi a szükséges lépéseket, amennyiben ez indokolt” - válaszolták neki.

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.