Újabb béremelést ígér a szakképzésben oktatóknak a minisztérium

Legalább ugyanakkora mértékben emelnék a szakképzésben oktatók bérét, mint a köznevelési intézményekben tanítókét - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

  • Eduline/MTI

Az idei kétlépcsős bérfejlesztés után további emelést kaphatnak a szakképzésben oktatók a most megjelent, pedagógusokat érintő törvényjavaslat alapján - írja a tárca.

Hozzátették: a társadalmi egyeztetésen lévő törvényjavaslat a pedagógusbér-emeléshez illeszti a szakképzésben oktatók bérének emelését is. A tervezet azt is megfogalmazza, hogy a szakképzésben oktatók átlagbérét legalább azonos arányban kell növelni az elkövetkezendő években végbemenő pedagógusbér-emelés mértékével.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.