Az Európai Bizottság is felfigyelt a nyolc tanár kirúgására

Az Európai Bizottság is figyelemmel kíséri a polgári engedetlenségi akciók miatt kirúgott tanárok sorsát – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.

  • Eduline

Totyik Tamás azt ATV-nek hozzátette: a bizottság arról kért információt, hogy mennyire volt jogszerű a tanárok elbocsátása, mi történt velük, és hogy hány pedagógust veszélyeztetnek a további elbocsátások.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt szerdán nyolc tanárt bocsátottak el, mert korábban polgári engedetlenségi akcióban vettek részt – hatan a Karinthy Frigyes Gimnáziumban, egy pedagógus az Eötvös József Gimnáziumban, egy pedig a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanított.

A tiltakozások egyébként ezen a héten is folytatódnak, legalább nyolcszáz pedagógus vesz részt a polgári engedetlenségben országszerte.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.