Újabb tanárokat rúgtak ki polgári engedetlenségre hivatkozva, a diákok tüntetésekkel válaszoltak: a hét hírei

Ismét azonnali hatállyal bocsátott el a tankerület három budapesti gimnáziumból nyolc tanárt, a hét közepén történt eseményeket komoly tanári tiltakozások és diáktüntetések követték. Véget ért a középiskolai felvételi jelentkezési időszaka és újabb rangsorokat hoztunk - összefoglaltuk a hét legfontosabb oktatási eseményeit.

  • Eduline

Az a bizonyos közlemény a Belügyminisztériumból

Szerdán délben adott ki a Belügyminisztérium egy nyilvános közleményt, melyben azt írták, három budapesti iskola nyolc tanárát azonnali hatállyal elbocsátották. Az érintetteket viszont erről nem tájékoztatták, így időbe telt, mire kiderült, hogy az elbocsátott tanárok közül hatan a Karinthy Frigyes Gimnáziumban, egy-egy fő pedig az Eötvös József Gimnáziumban és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanított.

Az eseményekre reagálva szerda este több száz tanár és diák vonult a Belügyminisztérium elé, csütörtöktől pedig legalább 16 budapesti intézmény kezdett polgári engedetlenségbe, hogy szolidaritást vállaljanak az elbocsátott tanárokkal, szombat délután 17:00 órától pedig a szakszervezetek a Klebelsberg Központ elé szerveztek tüntetést - ahol ismét sokan gyűltek össze.

Persze az események a szombati tüntetéssel sem értek véget, jövő héten is rengeteg iskolában terveznek polgári engedetlenségi akciót, december 8-án országos sztrájknapot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete, december 9-én pedig az MTVA székháza elé vonulnak a diákok.

Itt a nyolcosztályos gimnáziumok friss rangsora, ezek a középiskolák állnak az élen

Év végi oktatási naptár: itt az összes fontos decemberi dátum, határidő

Decemberben csak a naptári év ér majd véget, a tanév viszont folytatódik, sőt fontos dátumok jönnek. Összeszedtük legfontosabb határidőket a leendő középiskolásoknak és egyetemistáknak, meg persze a szülőknek is.

A miskolci Hermantól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig menetelnek majd tiltakozó tanárok

Száznyolcvan kilométeres „oktatási menet” indul január 2-án a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól Budapestre, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz. Itt olvashatjátok el a részleteket.

Itt a hatosztályos gimnáziumok friss rangsora, ebben a kategóriában is vezet a Radnóti

A héten lejártak a diákigazolványok is, itt nézhetitek meg, melyik matricákat fogadják el decembertől.

Mennyi többletpontot ér az emelt szintű érettségi a 2023-as felvételin?

Hamarosan elindul a 2023-as általános felvételi, az egyetemek pedig már korábban bejelentették: biztosan lesz néhány szabályváltozás. Mutatjuk, mennyit ér majd az emelt szintű érettségi.

Gulyás Gergely: "A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, különösen a tanároknak"

Alig pár órája derült ki, hogy ismét több iskolából bocsátottak el tanárokat polgári engedetlenség miatt, a téma a mai kormányinfón is előkerült. Sőt a tanári fizetésekről is szó esett. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.