A győri diákok ma reggel is tüntettek: a belvárosban lassították a forgalmat

Hétfő reggel iskolakezdés előtt Győrben a Révai Miklós Gimnázium tanárai, illetve az őket támogató szülők, diákok foglalták el az egyik legforgalmasabb utat a városban.

  • Eduline

A Szent István út városból kifelé tartó sávjaiból egyet elfoglaló tüntetésen a Révai-gimnázium egyik tanára, Juhász Attila tartott beszédet, majd a tömeg elénekelte a Mi vagyunk a Grund! című dalt - szúrta ki a 444.hu az ugytudjuk.hu tudósítását.

Október 14-én több ezren tüntettek

Pénteken országszerte több tucat helyszínen tartottak megmozdulásokat, szerveztek élőláncot vagy más szolidaritási megmozdulást szülők, tanárok és diákok. Emellett számos iskolában kezdtek sztrájkba a pedagógusok.

Estére a Diákok a tanárokért csoport szervezett tüntetést, a tömeg a Hősök teréről a Belügyminisztérium épületéhez vonult, ahol elégették a tanárok tankerületektől kapott fenyegető leveleit, majd azt is bejelentették, hogy az elmúlt hetek megmozdulásaiban részt vevő diákcsoportok létrehozták az „egyesült diákfrontot”.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.