szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Több ezren mentek el a Diákok a tanárokért csoport péntek este tüntetésére. A demonstrálók a Hősök terétől egészen a Belügyminisztérium épületéig vonultak.

19:40
Vége a tüntetésnek

Mi mással érhetne véget, mint a Mi vagyunk a Grund című dallal.

19:37
Október 27-én lesz a következő sztrájknap

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője a színpadon. Az október 23-i tüntetésről beszél, amely a Kálvin téren kezdődik majd, onnan vonulnak át a Műegyetemhez. Hozzátette: még nem tudják, pontosan hányan sztrájkoltak, polgári engedetlenkedtek. Bejelentette azt is: a következő országos sztrájknap október 27-e.

19:36
Október 23-án újra tüntetnek

Szombaton pedig az egyik tankerületnél demonstrálnak majd.

19:34
Létrejött az "egyesült diákfront"

„Amikor a hatalom megfélemlít, akkor a hatalom fél. Félnek, mert ahányszor megpróbáltak megfélemlíteni, mi országszerte ott voltunk, és nem engedtük. Egységben az erő!” – mondta Mihalics Lili, a Diákok a tanárokért csoport tagja.

Bejelentette: az elmúlt hetekben akciózó diákok megalakították az „egyesült diákfrontot”. „Legyen ez példa minden csoportnak, amelyet az elmúlt időben a hatalom megfélemlített, elnyomott vagy semmibe vett. Legyen példa, hogy csak közösen érhetünk el valamit. Legyen példa, hogy folytatjuk, mert nem félünk” – mondta.

19:31
Írtunk egy levelet, hátha ebből értenek – mondták a szervezők.

Tisztelt Pintér Sándor!
Mélységes sajnálattal értesültünk arról, hogy részt vett több kiváló tanár elbocsátásában és megalázásában"

- idézik azt a fenyegető levelet, amit a tiltakozásokban részt vevő tanárok kaptak a tankerülettől. Pintér Sándornak címezték a levelet, majd kiemelték: "nem adhatjuk be a derekunkat a fenyegetéseknek".  A beszéd végén a tömeg azt kiabálta: „Pintér, gyere le!”

19:22

"Vannak bizonyos dolgok, amelyekről azt gondolom, hogy még ebben az országban sem történhetnek meg. Aztán újabb, korábban elképzelhetetlen dolgokat tapasztalok országok nagyjaitól" - mondta az Eötvös József Gimnázium egyik diákja, hozzátéve: végtelenül büszke a sztrájkoló, polgári engedetlenkedő tanárokra, és nagyon hálás, hogy tőlük tanulhat. "A hatalom szerint ezek az emberek rossz példát mutatnak nekünk. Szerintünk - és rengeteg diáktársam szerint - a legjobbat" - mondta.

"A fenyegetett tanáraim között van olyan, aki évtizedek óta tanít, nyugdíj előtt áll. És olyan is van, aki pályakezdő. Ez a köszönet azért, hogy a hátukon viszik ennek az országnak a jövőjét. A tankerület az én iskolám tanárainak már a szemébe sem mert nézni, postán küldték ki a leveleket" - magyarázta.

19:16
"Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest"

- idézték a szervezők az olasz dalt, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc idején született. Kiemelték, hogy az ország minden pontján voltak ma tüntetések. 45 iskola 500 tanárát fenyegette meg a tankerület - tették hozzá. Követelik, hogy azonnal helyezzék vissza a kirúgott tanárokat, és adják vissza a tanárok szabadságát. Hozzátették, nem engedek az eddigi követelésükből és azt üzenték az oktatás-irányításnak, "elku*ták".

19:08
Az is kiderült, mit fognak elégetni

A tankerületek fenyegető leveleit. Néhány perccel hét után már lángoltak is a levelek a színpad előtt felállított olajoshordóban. "Annyi van belőlük, hogy még mindig ég. Ég a félelem" - mondta az egyik szervező.

19:06
Megint annyian vannak a tüntetők, hogy gond van a mobilnettel

Ezért leállt a zene is, de a diákokon ez se fogott ki: zenei aláfestés nélkül énekelték el a tüntetések slágerévé vált Mi vagyunk a Grund! című számot.

18:57
Záporoznak a papírgalacsinok a miniszter életnagyságú fotójára

A szervezők azt üzenik "a nagyuraknak", hogy nem félnek. Egy másik diák azt mondta, hogy várniuk kell, mert a tömeg kétharmada még meg sem érkezett a Széchenyi térre.

18:52
Kiderült, ki a "sztárvendég"

A szervezők korábban azt ígérték, lesz egy sztárvendégük. Most kiderült, ki az: Pintér Sándor. Kartonból. A Diákok a tanárok csoport tagjai arra kérik a tömeget, hogy üzenjenek a miniszternek. Aztán pedig arra, hogy dobálják meg papírgalacsinokkal.

18:45
Lassan megtelik a Széchenyi tér

A menet eleje megérkezett a Belügyminisztériumhoz, egyre nagyobb a tömeg. A szervezők a színpadról buzdítják a demonstrálókat skandálásra. A színpadon egyébként kartonból készült Pintér Sándorok is vannak.

18:35
Lassan a Belügyminisztériumhoz érnek a tüntetők

A hangulat ennek megfelelően felfokozott, a tömeg azt skandálja, hogy "Elegünk van!", hogy "Nincs hatalmad felettünk!" és hogy "Nem félünk!". Az egyik szervező arra buzdítja a tömeget, hogy tapsoljanak.

És még egy - korábban készített - videó:

 

18:26
Hamarosan a Deák térre ér a tömeg, miközben a vonuló diákok felváltva kiabálják, hogy

Nincs tanár, nincs jövő!
A ma osztálya a holnap országa!
Fizessétek ki a tanárainka!
Szabad ország, szabad oktatás!
Elegünk van!

18:17

A résztvevő diákok szerint a döntéshozóknak, a kormánynak, és az ellenzéknek is fel kell ismerni, hogy az oktatás nemzeti ügy - mondták az Eduline tudósítójának.

18:12

A tömeg egy rövid megálló után ismét úton van, lassan az Opera előtt jár a sor eleje, a teljes utat elzárva a forgalom elől.

18:08
Zenéből ma sem lesz hiány

Eddig felcsendült már a Republictól a 16 Tonna Fekete Szén, és az Eddától A kör közepén állok, de valószínűleg előkerül a Pál utcai fiúkból a Grund és noÁrtól a a Tanítani akarunk is.

A tüntető diákok a menetlés közben a Kossuth-nótát is elénekelték.

18:01
Győrben is tüntettek a diákok

A Telex szerint a győri diákok az eddigi legnagyobb tüntetést hozták tető alá péntek délután. Több százan foglalták el – előre bejelentve, rendőri felügyelet mellett – a révfalusi hidat.

17:53
Megérkeztek az Oktogonhoz

A körutat már lezárták, a villamosok sem járnak. A tömeg eleje megállt, és a Kossuth Lajos azt üzente című dalt éneklik. Úgy tűnik, bevárják a menet végét.

17:50
Videó a tüntetésről

 

17:42
A menet vége csak most hagyta el a Hősök terét

Ezt mondta az egyik szervező. A menet eleje a Vörösmarty utcánál tart. Sokan egyébként még csak most csatlakoznak a demonstrációhoz az Andrássy út valamelyik mellékutcája felől érkezve - vette észre az Eduline tudósítója.

17:39
A diáktüntetésekről jól ismert molinó mögött halad a tömeg

17:35
Mit skandálnak?

Elég hosszú az út a Hősök terétől a Belügyminisztériumig. Úgyhogy a tömeg skandál. Például ezt:

Rendes tanárnak rendes bért!

Szabad ország, szabad oktatás!

El a kezekkel a tanárainktól!

Tanár nélkül nincs jövő!

Fizessétek meg a tanárainkat!

17:31
"Néhány év múlva nem lesz, aki tanítsa a gyerekeket."

Egy szülő, aki egyben tanár is, azt mondta az Eduline helyszíni tudósítójának: "a probléma lényege nem az, hogy a pedagógusoknak alacsony a fizetése. A lényeg, hogy emiatt egyre több a pályaelhagyó, és egyre kevesebben jelentkeznek az egyetemek pedagógusképzéseire. Ez azt jelenti, hogy néhány év múlva nem lesz, aki tanítsa a gyerekeket. Aki ebbe a küzdelembe nem áll bele, az homokba dugja a fejét, és biztos vagyok benne, hogy néhány év múlva pánikszerűen fognak kiabálni, hogy miért nem szóltunk előre. Pedig mi szóltunk, nem is egyszer".

17:22
Így indultak a diákok, azóta már a lezárt sávokban haladnak, miközben szól a jól ismert "szabad ország, szabad oktatás":

17:18
Elindult a tömeg a Hősök teréről az Andrássy úton, a Belügyminisztérium épülete felé.

17:14
"Az oktatás a jövő!"

A tüntetésen ott van a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség is, a szervezet elnöke azt nyilatkozta, azért jöttek ki, mert szerintük "az oktatás a jövő".

A tömeg időközben egyre nagyobb, néha felhangzik egy-egy "elegünk van!" kiáltás.

17:11
A Kölcsey-gimnázium diákjai, ahonnan a tankerület 5 pedagógust bocsátott el, egy hatalmas lepedő alatt vonulnak majd:

17:06
21 százalék? Nevetséges.

Simkó Edit azt mondta az Eduline tudósítójának, hogy "az infláció, amiben a csaptelep tömítőgumija is benne van, az jelenleg 20 százalék, de ha a boltba bemegyünk 80-90 százalékos emeléseket látunk, így a kormány jelenlegi, 21 százalékos ajánlata még mindig nevetséges".

17:00
Nemsokára indul a tömeg

A tervek szerint a következő percekben indul majd a menet a Hősök teréről az Andrássy úton át a Belügyminisztérium épületéhez.

16:58
Fotók a Hősök teréről

 

16:52

Egy Pest megyei oktatási intézmény tanárai szerint (akik sem nevüket, sem az iskola nevét nem merik vállalni, mert félnek) addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Szerintük az eddigi megmozdulásoknak pedig már volt is valamennyi eredménye, hiszen - mondták - Gulyás Gergely tárcavezető eddig 10 százalékos béremelésről beszélt, tegnap azonban már 21 százalékról. Ami még mindig nem elég, de legalább inflációkövető béremelés.

16:45
Még el sem kezdődött a tüntetés, már sokan gyűltek össze a Hősök terén

16:36
Nagyon sok a kockás inges diák és felnőtt a négyes metrón

Jelentette az Eduline tudósítója. A Diákok a tanárokért csoport tüntetése hivatalosan öt órakor kezdődik, de fél öt óta gyülekeznek a Hősök terén. Onnan az Andrássy úton és a József Attila utcán keresztül a Belügyminisztérium épületéhez vonulnak majd.

16:23
Mi történt eddig?

Országszerte több tucat helyszínen tartottak demonstrációt, szolidaritási megmozdulást tanárok, diákok és szülők. Eközben folytatódott a sztrájk is, de voltak olyan iskolák, ahol polgári engedetlenséggel tiltakoztak. Tudósításunkat a nap eddigi eseményeiről itt találjátok: