A szakszervezetek szerint idén nagyon nehéz lesz a tantárgyfelosztás az iskolákban, akkora a tanárhiány

A tanári érdekképviseletek szerint a 2028-ra megemelkedő tanári bérekre várni már túl késő, az iskolák már az idei tanévre is „vészforgatókönyvekkel” készülnek.

  • Eduline

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja szerint „jól látszik, hogy itt már nem apróbb lyukak feltöltéséről van szó. A cél, hogy valaki vigyázzon a gyerekekre, legyen az bárki” – nyilatkozta az Indexnek.

Az igazgatók nincsenek könnyű helyzetben, a tanári pályát ugyanis ismét sokan otthagyták, utánpótlás pedig alig van, a nettó 207-210 ezer forintos kezdő fizetés ugyanis kevés fiatalt vonz - írja az oldal. Ezt egyébként az idei felvételi statisztikák is igazolják: rekordkevesen jelentkeztek és kerültek be pedagógusképzésre 2022-ben.

„Ugyancsak komoly problémát jelent a tanítók utánpótlása, számos intézményben csoportösszevonásokra és más vészforgatókönyvekre készülnek. Ami a tanárokat illeti, a természettudományos tárgyakat tanítók már régóta hiányoznak a rendszerből, a kémiához és a fizikához újabban a biológia is felzárkózott” – idézi az oldal a PDSZ választmányi tagját. Az érdekképviselet szerint informatikatanárt mindig is nehéz volt találni, és sok iskolába keresnek nyelvtanárt is, közülük ugyanis rengetegen elhagyták a pályát. A tapasztalatok alapján utóbbiak m ár elhelyezkedtek nyelviskolákban, alapítványi vagy magán fenntartású intézményekben, ahol amellett, hogy a munkaidő rugalmasabb, a bér is kedvezőbb.

Hasonló problémákról számolt be Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszerveztének (PSZ) alelnöke is. Szerinte rengeteg iskolaigazgató van a kétségbeesés határán, sokfelé még most sem tudják, miként oldják meg szeptembertől a tantárgyfelosztást.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.