Ezeken a településeken igényelhettek akár több tízezres iskolakezdési támogatást

A beiskolázás több tízezres nagyságrendű kiadást is jelenthet a családnak, így amelyik önkormányzat teheti, segítséget nyújt a beiskolázáshoz. Újabb településeket mutatunk, amelyek idén iskolakezdési támogatást adnak a családoknak.

  • Kazinczy Bálint

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az önkormányzatok jellemzően 5-20 ezer forint közti támogatást biztosítanak a helyi lakosoknak a tanévkezdés előtt. Érdemes tehát saját településen vagy kerületben tájékozódni elérhető-e ilyen lehetőség. Mutatunk pár példát, ahol már meghirdették az idei pályázatokat.

A XV. kerületben azok a helyi lakosok igényelhetik a Palota iskolakezdési támogatást, akiknek a gyereke első, ötödik, vagy kilencedik évfolyamon kezdi az iskolát, és a családban az egy főre jutó nettó jövedelem összege nem haladja meg a 228 000 forintot. Az egyszeri támogatás összege 25 000 forint, a kérelmeket szeptember 30-ig lehet leadni személyesen, postai úton, vagy elektronikusan az e-Papír alkalmazáson keresztül.

Szatymaz településen is támogatást igényelhetnek a beiskolázáshoz a családok. A gyermekenként 10 000 forintot azoknak biztosítják, akiknél az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 71 250 forintot (a nyugdíjminimum 250%-át) - az igénybevétel feltételeit a pályázat honlapján nézhetitek meg. A támogatást óvodás, általános vagy középiskolás gyermek után lehet igényelni szintén szeptember 30-ig.

Füzesgyarmaton az óvodás, valamint az általános-, középiskolások és egyetemisták is kaphatnak anyagi segítséget az iskolakezdésben. Ennek feltétele, hogy a családtagok egy főre eső havi nettó jövedelme ne haladja meg a 70 000 forintot. Általános iskolai diákok 6 000 forintot, míg középiskolás tanulók 10 000 forintot kaphatnak. Ezen kívül egy kisebb összeggel jövedelemhatár nélkül is minden lakost tudnak segíteni. Az óvodások így 2 000, általános iskolások 3 000, középiskolások 4 000, míg a nappali tagozatos egyetemisták 5 000 forintot igényelhetnek. A kérelmeket itt is szeptember 30-ig lehet leadni.

A III. kerületi, a IV. kerületi, a XIII. kerületi, a debreceni, szegedi, és gödi támogatások részleteiről itt írtunk.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.