Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Digitális Oktatási Stratégia ugyanis még nincs készen teljesen, de lehet, hogy nem is kell - a minisztérium szerint a tanárok "kreatívan és professzionálisan" oldották meg a helyzetet a járvány alatt is.
"Mikor pótolják végre a csupán félig megvalósított Digitális Oktatási Stratégia hiányosságait?" - tette fel a kérdést Kanász-Nagy Máté LMP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére a Rétvári Bence, Belügyminisztérium államtitkára ugyan konkrét választ nem adott, azt írta: a 2018 óta zajló fejlesztések keretében több ezer iskolában bővítették a sávszélességet, és építették ki a WiFi-hálózatot, illetve 100 ezer laptopot, notebookot szállítottak ki az iskolákban. Az államtitkár azt is kiemelte,
a pedagógusok adminisztratív terheinek csökkentését szolgálták az elmúlt években bevezetett digitális megoldások, így például a KRÉTA rendszer, amely az online oktatás időszakában, a Digitális Kollaborációs Tér létrehozásával a digitális oktatást is lehetővé tette, összekötve ezt a napló szolgáltatással.
Rétvári Bence ismét elismerését fejezte ki a pedagógusoknak, mert a járványhelyzet kihívásait "kreatívan és professzionálisan" oldották meg. Illetve kitért arra is, hogy a 2021-es kompetenciamérés adatai szerint "alig mutatható ki visszaesés a 6. évfolyamosoknál, a 8. és a 10. évfolyamon pedig gyakorlatilag a többéves átlaggal megegyező eredmény született".
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).