Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A napokban minden középiskola megtartja az idei ballagásokat, így sok helyen hagyományosan a végzős osztályok bolondballagást is tartanak. Ezt látta egy nő Kőbányán, és jelentette be.
Az Azonnali beszámolója szerint a kőbányai Zrínyi Miklós Gimnáziumban is most szerveztek bolondballagást. Azaz a végzősök itt is vicces ruhákat vettek fel, és hangosan énekeltek az utcán. Az egyik tizenkettedikes osztály fiúi úgy döntöttek, női ruhába öltöznek, a lányok pedig férfiaknak szánt ruhákat vesznek fel.
A diákok az iskola előtt gyülekezett a társaság, amikor a szemközti panelházból egy nő felhívta az iskolát azzal, hogy
nőnek öltözött aberráltak állnak az iskola előtt, és szeretné, ha azonnal intézkedne az iskola.
A nőt végül az iskolatitkár nyugtatta meg, hogy bolondballagásról van szó. Erre a nő bocsánatot kért. „Felhúztam magam, mert azt hittem, LMBTQ-s rendezvény zajlik” - mondta.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.