Sopronban is "kiülnek" a diákok a főtérre, így támogatják a sztrájkoló tanárokat

Sopronban szervez újabb megmozdulást az ADOM Diákmozgalom, így támogatnák a sztrájkoló tanárokat.

  • Eduline

Az esemény Facebook-oldalán az áll, hogy a diákok reggel 9-kor találkoznak majd Sopron főterén, ahol alternatív órákat tartanak majd. „Itt szó lesz a ti jogaitokról, szó lesz a tanárok jelenlegi helyzetéről, és hogy ez miben érint minket, illetve beszélünk a környezeti neveléséről is, természetesen meghívott civil szervezetekkel” – írják.

Hozzáteszik: a programmal a tanárokat érintő problémákra is felhívják a figyelmet, és szimbolikusan támogatják a sztrájkjukat.

„Az interaktív órákat szabadon, plédeken, babzsákokon ülve tudjátok figyelni, mert hisszük, hogy a frontális oktatásnál sokkal hatékonyabb módszerek is vannak” – emelik ki.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.