"Hogy a pedagógusok ne most szóljanak gondjaikról, mert a háborús konfliktus plusz terhet jelent a kormánynak?"

Kedden is polgári engedetlenségi akcióba kezdett Simkó Edit, aki a szombati, Kossuth téri pedagógustüntetésen is beszédet mondott. A pedagógus a Facebookon közzétett levélben elmagyarázza, miért álságos az a hivatkozási alap, amellyel a kormány próbálja elhallgattatni a tiltakozó pedagógusokat, és miért kellene azonnal folytatni a tárgyalásokat.

  • Eduline

Tisztelt Intézményvezető Asszony!

Mivel a polgári engedetlenséget kikényszerítő helyzet mára sem változott, és bár az engedetlenség és sztrájk jogosságát is elismerték (Kövér László házelnök úr is támogatásáról biztosítva tovább bátorított), tegnap különös helyzet állt elő.

A minisztérium (EMMI) képviseletében Kisfaludy László, köznevelésért felelős helyettes államtitkár azt nyilatkozta, hogy csak a választások után kíván tárgyalni a pedagógus szakszervezetekkel.

Nos, először: ez jogtalan, mert a sztrájk alatt a minisztérium köteles folytatni a tárgyalásokat. Mivel semmilyen új, oktatást reformáló programot nem dolgoztak ki az új ciklusra, tehát folytatni kívánják ezt a mély- vagy inkább zuhanórepülést, a választások közelsége az EMMI számára nem lehet gond, bízzák ezt a kampánystábra.

Másodszor, hivatkozási alap, hogy a pedagógusok ne most szóljanak gondjaikról, mert az orosz agresszió kapcsán kialakult háborús konfliktus plusz terhet jelent a kormánynak. Ez azért álságos, mert a pedagógusok (jómagam is) civilként ott voltak ebben a 3 hétben is, míg végre a kormánynak is sikerült valami értelmezhető színvonalú segítséget létrehozni. Ezután a menekült gyermekek beiskolázásában lesz az oktatás érintett, tehát a pedagógusokra itt is szükség lesz.

Harmadszor, ha egy hajón a gépház irányítója, feladatát tévesen autoriter főnökségnek véli, magát nem vezetőnek értelmezi, és nem akarja meghallani a gépházban dolgozókat, hogy elfogyott az üzemanyag, kilyukadtak a csövek, és egyébként léket is kaptunk, …nos, a hajó elsüllyed.

Végezetül örülök, hogy Kisfaludy László, köznevelésért felelős helyettes államtitkár úr végre rendelkezik azon jogkörökkel, hogy tárgyalhasson. Tegye meg! Ez a dolga. Most, nem a távoli jövőben.

Mindezeket erős érvnek tartom, hogy változatlanul a polgári engedetlenség erős tiltakozást kifejező eszközével éljek.

Szeretem a munkám, a diákjaim, a kollégáim. Értük, az ő körülményeik javításáért tiltakozom

- írja a Facebookon.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.