Újabb író állt ki a tanárok mellett, Szabó T. Anna szerint ez nemzeti ügy

Szabó T. Anna Facebookon osztotta meg a gondolatait a mai tanársztrájkról és a diáktüntetésekről.

  • Csik V

Az író is kijelentette, a pedagógusokkal van.

Nem azért, mert van tanári diplomám is, hanem azért, mert tapasztaltam, hogy ők és a könyvtárosok viszik a vállukon az ország jövőjét, ők nevelik olvasó, gondolkodó, egymásra figyelő emberré a gyermekeinket, bölcsődétől az egyetemig. Tömegből így leszünk nemzetté, így tudjuk "hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében" megbeszélni gondjainkat és örömeinket. Tartották a hátukat, görnyedtek máris eleget, ha megroppan a gerincük, mi is összeroskadunk, mindannyian"

- írta posztjában, amit a hvg.hu szúrt ki. Hozzátette azt is, ez nem politika, ez nemzeti érdek. "A sztrájk pedig nem fenyegetés, hanem jog és figyelemfelhívás. A gyerekeink, unokáink védelmében. Közös ügyünk."

A mai diáktüntetésen egyébként Berg Judit József Attila-díjas író a Kossuth téren szólalt fel. Az eseményről szóló tudósításunkat itt olvashatjátok el.

A mai eseményekről szóló, folyamatosan frissülő

tudósításunkat itt olvashatjátok el:

Miért "néma" a magyarok fele?

Érdemes-e már gyerekkorban elkezdeni a nyelvtanulást? Mire jó a „babaangol” és az „ovis német”? Milyen két tannyelvű iskolák működnek Budapesten, és milyen képzést kínálnak? Mennyibe kerül a nulláról eljutni a B2-es szintig? Ezeket a kérdéseket is megválaszoljuk a HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványában, amely a nyelvvizsga előtt állóknak is segít.

Hogy könnyebb legyen választani, összehasonlítottuk a legnépszerűbb vizsgatípusokat, megnéztük a feladatokat és az árakat, sőt még a szakmai és az online nyelvvizsgákat is. A HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványt keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt.
Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.