Folytatódnak a tárgyalások: ma a tervek szerint újra asztalhoz ülnek a pedagógus-szakszervezetek a kormánnyal

Legutóbb a január végi figyelmeztető sztrájk előtt találkoztak a felek, azonban ha ma sem sikerül megegyezniük, a szakszervezetek készen állnak egy határozatlan idejű sztrájkra is.

  • Csik Veronika

Korábban hiába tárgyalt a minisztérium és a két szakszervezet, nem sikerült elérni, hogy vonják vissza az állami iskolák dolgozóira vonatkozó rendeletet, amely alapján fizetés nélküli szabadságra kell küldeni azokat, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen. Nem született megállapodás a béremelésről sem, a kormány - úgy tűnik - továbbra is ragaszkodik a tízszázalékos 2022-es emeléshez, ennél többet nem adnak. A tárgyalásokon ezen kívül előkerült a munkaterhek csökkentésének kérdése is, azonban ebben sem sikerült közös nevezőre jutnia a szakszervezeteknek és az Emminek.

Azóta a két nagy pedagógus-szakszervezet kedden az Alkotmánybírósághoz nyújtott be alkotmányjogi panaszt, céljuk, hogy a bíróság a február 11-i kormányrendelet alaptörvény-ellenességét mondja ki, és semmisítse meg a jogszabályt. Ha a tárgyalás eredménytelenül zárul, akkor március 16-én határozatlan idejű munkabeszüntetésbe kezdenek a pedagógusok.

Egyre több iskolából csatlakoznak tanárok a polgári engedetlenséghez is

Kedden is folytatódott a polgári engedetlenség az iskolákban, 17 egyházi iskola 137 tanára és 203 támogató kollégájuk csatlakozott. Eddig nagyrészt az állami iskolák tanárai döntöttek a polgári engedetlenség mellett - bár voltak támogató egyházi intézmények is.

Az elmúlt napokban több technikum és óvoda is csatlakozott az akcióhoz, amihez a február 14-i kezdet óta közel 200 intézményből csatlakoztak pedagógusok.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.