szerző:
Eduline/MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Megkezdték a 120 ezer, tanároknak és diákoknak szánt notebook kiszállítását a Klebelsberg Központ irányításával - ezt jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós azt mondta, hogy a következő négy évben 565 ezer tanulói és 55 ezer tanári notebookot vásárolnak. Ezeket – felmenő rendszerben – mindig az ötödikesek és a kilencedikesek kapják meg.

Március végéig 55 ezer notebookot kapnak diákok, 55 ezret pedagógusok, tízezret pedig az iskolákban helyeznek el. A Klebelsberg Központ tájékoztatása szerint 1168 település 3570 iskolájába szállítanak ki eszközöket.

A programban egyébként valamennyi állami, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi iskola részt vehet, a szakképzés azonban nem tartozik a célcsoportba.

2024. december 31-ig a projektben részt vevő iskolákba interaktív paneleket, többek között programozható robotokat, programozható mikroáramköröket, drónokat is kiszállítanak.

A program ebben az évben az ötödikesek notebookjainak kiszállításával folytatódik – írta háttéranyagában a Klebelsberg Központ.