Alsós diákoknak kellett eljátszaniuk a holokausztot egy amerikai iskolában

Egy amerikai tanár azt a feladatot adta az alsósoknak, hogy játsszák el a holokausztot.

  • Eduline

A gyerekeknek például el kellett játszaniuk, ahogy tömegsírokat ásnak, egy zsidó diáknak pedig Adolf Hitlert kellett alakítania, majd eljátszania, hogy öngyilkos lesz - szúrta ki a Business Insider beszámolóját a Telex.

A cikk szerint a washingtoni iskolában egy másik diáknak az volt a feladata, hogy tegyen úgy, mintha gázkamrában fuldokolna.

A gyerekeket megviselte az óra, a tanár egyébként meg is kérte őket, hogy ne mondják el a szüleiknek, mi volt a feladat. A 10 évesek ennek ellenére később egy másik tanárnak meséltek az óráról, ő értesítette az igazgatót. Az iskola vizsgálatot indított, és segítséget ajánlott a diákoknak.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.