Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Kétórás figyelmeztető sztrájkra is készen áll a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), ha nem sikerül megállapodni a bérek emeléséről a kormánnyal.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, megjelent a rendelet a pedagógusok 2022-es béremeléséről. A jogszabály alapján nem az alapbérek emelkednek, hanem a szakmai ágazati bérpótlék, méghozzá 10 százalékkal.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete pénteken úgy reagált a közleményre, „meccs közben nem hirdetünk végeredmény”. A béremelésről és más követelésekről szóló tárgyalások ugyanis még tartanak a két szakszervezet sztrájkbizottsága és a kormány között. A szakszervezetek ráadásul azt szeretnék elérni, ha az alapbért ismét az évről évre emelkedő minimálbér alapján számolnák, a pótlék duplázását nem tartják elfogadhatónak.
A PDSZ országos választmányának tagja, Nagy Erzsébet az RTL Klub híradójának azt mondta, készen állnak a sztrájkra, ehhez azonban először meg kell állapodniuk a még elégséges szolgáltatásokról. Az erről szóló tárgyalásokat mihamarabb szeretnék befejezni, hogy ha nincs megállapodás, akkor minél hamarabb sztrájkolni tudjanak. Kétórás figyelmeztető sztrájkban gondolkodnak.
A kormány az RTL Klub híradójával azt közölte, a béremelés megvalósítására több lehetőség is volt, végül az ágazati szakmai pótlék 20 százalék emeléséről született döntés, az átfogó bérrendezésre 2023-ban kerül sor. Hozzátették: a tárgyalásokon jelentős cafeteriajuttatást és szakkönyvtámogatást is ajánlottak, amit a szakszervezetek elutasítottak.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).