Reagáltak a 10 százalékos emelésre a tanárok: ez "bérfagyasztó" rendelkezés

„Meccs közben nem hirdetünk végeredményt!” – így reagált a két nagy tanári szakszervezet sztrájkbizottsága arra, hogy már meg is jelent a Magyar Közlönyben az a rendeletmódosítás, amely alapján emelkedik a pedagógusok bérpótléka. Miközben a tárgyalások még tartanak a sztrájkbizottság és a minisztérium között.

  • Eduline

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg az a rendeletmódosítás, amely alapján januártól nem 10, hanem 20 százalékos lesz az ágazati szakmai bérpótlék.

A két szakszervezet pénteki közleményében azt írja: felháborítónak tartják, hogy miközben a sztrájkbizottsági tárgyalások még folynak az Emberi Erőforrások Minisztériumával (a következő forduló december 15-én lesz), már meg is jelent a rendeletmódosítás a 2022-es bérekről.

„A PSZ és a PDSZ küzd azért, hogy a kormány tartsa be eredeti ígéretét, és a folyamatosan növekvő mindenkori minimálbért vegye figyelembe a pedagógus végzettségű foglalkoztatottak fizetésének kiszámításakor. A kormány ezt sem tartotta fontosnak, miközben pedagógusok ezrei hagyják el a szakmát, a pályakezdők pedig messze elkerülik az iskolákat, óvodákat az alacsony fizetések miatt” - írják.

Hozzáteszik: a kormány a 2014-es 101 500 forintos minimálbérrel mint vetítési alappal fagyasztotta be a fizetéseket, a mostani újabb „bérfagyasztó”, bérpótlékról szóló rendelkezés további feszültséget okoz: januártól egy 17 éves fiatal, akinek szakmunkásvizsgája van, ugyanannyit fog keresni, mint egy 14 éve pályán lévő tanítónő, óvónő.

Közleményükben az áll, hogy a szakszervezetek „megvárják a meccs végét, amely akár a jövő év tavaszáig is kitolódhat”.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.