Középiskolai felvételi: ma még jelentkezhettek a januári vizsgákra

December 3-án jár le a középiskolai központi írásbeli felvételi jelentkezési határideje. Mutatjuk, kiknek kell jelentkezniük, és ezt hogyan tehetik meg.

  • Csik Veronika

Meddig és hol?

A vizsgákra december 3-ig lehet jelentkezni, 

a jelentkezési lapot itt találjátok.

A jelentkezést abban az írásbelit szervező középiskolában kell leadni, ahol a vizsgát meg szeretnétek írni. Fontos, hogy ez a jelentkezés nem tévesztendő össze a középiskolai jelentkezéssel: az, hogy melyik középiskolában írjátok meg a vizsgát, nem befolyásolja, hogy később melyik iskolába jelentkeztek.

A központi felvételi vizsgára eddig csak papíron lehetett jelentkezni, a kitöltött jelentkezési lapot kellett benyújtani abba a középiskolába, ahol az adott diák vizsgázni szeretett volna. Ez a lehetőség most is él, ettől az évtől azonban már az Ügyfélkapun keresztül is leadhatjátok jelentkezéseteket.

Kiknek kell jelentkezniük?

December 3-ig azoknak kell beadniuk a jelentkezésüket, akik legalább egy olyan iskolát megjelölnének, ahol kötelezővé tették a jelentkezők számára a központi felvételit. Azt, hogy a szimpatikusnak tűnő középiskolák ilyenek-e, az intézmények felvételi tájékoztatójában nézhetitek meg (az Oktatási Hivatal oldalát is érdemes megnézni).

Ez a jelentkezés még nem az iskolaválasztás

Nagyon fontos, hogy ez nem a középiskolai felvételi iskolaválasztási időszaka. Most az írásbelire vizsgára kell jelentkezni, az iskolákba jelentkezés egy másik eljárásban zajlik majd.

Mikor lesz a vizsga?

hivatalos menetrend szerint az első vizsga 2022. január 22-én 10 órakor lesz, a pótló központi írásbeli felvételi vizsga – ezen csak azok a diákok vehetnek részt, akik az előző írásbelire alapos ok miatt nem tudtak elmenni - pedig 2022. január 27-én, 14 órakor lesz. A járvány miatt idén is lesz egy "pótpótnap", február 4-én. Arról, hogy ezen a vizsgán kik vehetnek részt, itt írtunk le mindent.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.