Több mint ezren indultak a nemzetközi esszéversenyen, egy magyar diák is a legjobbak közé került

Az egyik legkiválóbb eredményt érte el a Milestone Intézet egyik diákja a „2022 Immerse Education Cambridge, Oxford & London Summer School Essay Competition” elnevezésű versenyen.

  • Szabó Fruzsina

A Mileston Intézet Facebook-posztjában azt írja, Bogdán Sára a Bécsi Amerikai Nemzetközi Iskola tanulója, egyben a Milestone Sophomore diákja, aki elvégezte az intézet Academic Writing modulját.

Filozofikus témájú esszéjében azt a kérdést vitatta meg, hogy a szabad akarat egy illúzió-e. Az esszével a „2022 Immerse Education Cambridge, Oxford & London Summer School Essay Competition” elnevezésű verseny egyik legkiválóbb pályázójaként szerepelt.

Ennek eredményeként részleges ösztöndíjat kap a „Philosophy Programme with Immerse Education in 2022” nyári programjára. A verseny több mint ezer résztvevője közül mindössze 7-8 százalék nyerte el az ösztöndíjat, így – teszi hozzá a Milestone Intézet – ez rendkívüli eredmény.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Milestone két másik diákja is kiemelkedő eredményt ért el egy-egy brit esszéversenyen. Rózsa Simon, a Milestone Sophomore évfolyamának diákja, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola diákja a UCL Latin és Görög Tanszéke által gimnazista diákoknak megrendezett “latin és görög irodalom esszéversenyt” nyerte meg.

Csákány Olivér, a Milestone Intézet senior programjának diákja, a veszprémi Lovassy László Gimnázium diákja a nagy múltú Mary Renault verseny első díját szerezte meg. Cikkünket itt olvashatjátok el:

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.