Óriási dugó van reggelente az iskoláknál? Ezt a programot kellene kipróbálni

Érdekes programot indítottak Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen: önkéntesek gyalog kísérik iskolába a gyerekeket.

  • Eduline/MTI

A „sofőrök” öt helyszínen várják reggelente a diákokat, ahonnan fix útvonalon kísérik el őket az iskolákba. A gyerekeknek a városban működő kulturális intézmények dolgozói segítenek, de az székelyudvarhelyi önkormányzat önkéntes kísérők jelentkezését várja.

A megállókat molinókkal jelölték meg, a kísérők pedig matricázott láthatósági mellényt viselnek. A programban részt vevő iskolások névre szóló pontgyűjtő füzetet kapnak, amelybe minden járat után kis, talpat ábrázoló matricát ragasztanak. A matricák gyűjtőinek nyereményeket ígér az önkormányzat.

 A „lábbusz programot” Romániában elsőként Sepsiszentgyörgyön indították el tavaly, többek között így szerették volna csökkenteni a forgalmat a városban, de a gyerekek így mozognak is, és közösségben vannak.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.