Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több városban megbénul a közlekedés reggel nyolc és délután négy körül, amikor a szülők autóval mennek gyerekeikért az iskolába – Sopronban például hajmeresztő helyzetek alakulnak ki a tumultusban.

„Alaphelyzetben zsúfolt már a város egész közlekedése, ezt rontja tovább az iskolák közelében reggel és délután, hogy tisztelet a kivételnek, de a többség az ajtóig jön a kocsival. Hiába kérjük a szülőket, ne tegyék” – mondta a Kisalföldnek Sipos Ferenc, az egyik soproni iskola igazgatója.
Nem ő az egyetlen iskolaigazgató a városban, aki hosszan tudná sorolni a hajmeresztő történeteket: hol képesek parkolni a várakozó autósok, mekkora szerepük van a közlekedési tábláknak, szabályoknak, biztonságnak.
A lap szerint Sopron több tucat utcájában megbénul a közlekedés reggel fél nyolc és nyolc között, valamint délután négykor – a probléma ott még nagyobb, ahol a napköziotthonos rendszer miatt egyszerre végez több mint háromszáz diák. „Hajmeresztő helyzetek alakulnak ki a tumultusban, mert persze mindenki siet. Próbálom megérteni a szülőket, de a szabálytalanságokra nem lehet mentség” – mondta egy másik igazgató.
A problémáról tud a tankerület is, többször tartottak erről egyeztetés. Szülői ötletek is vannak, az egyik ilyen, hogy csúsztatott iskolakezdést lehetne bevezetni – forgó rendszerben fél nyolcas, nyolcas és fél kilences becsöngetéssel –, így nem egyszerre próbálna több száz autós eljutni az iskolákhoz. Ezt a lehetőséget azonban a pedagógusok és a szülők sem támogatják.
Jöhet a 9 órás iskolakezdés? Semmi nem tartja vissza az oktatási intézményeket
Több tudományos kutatás alátámasztotta, hogy a tizenévesek többsége kialvatlan, és egy kis extra pihenéssel jobban teljesítenének az iskolában. Éppen ezért több amerikai iskolában már 9 órakor kezdődik az oktatás - írja a Pénzcentrum.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.