Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tegnap nagy port kavart Rétvári Bence posztja, amiben a növekvő tanárszámokat szerette volna megmutatni.
A posztnak több kérdéses része is volt, hiszen az Emmi államtitkára vizuálisan eltúlzott grafikával szerette volna megmutatni, hogy 10 év alatt 1000 diákra már nem 87, hanem 96 tanár jut.
A bejegyzés nagy port kavart, Jocó bácsi sem hagyta szó nélkül. A népszerű töritanár szerint ha egy laikus nézi, simán elhiszi, hogy jóval több a tanár, "így a hiány az csak kamu, és amúgy is sokkal több egyéni figyelme jut, meg felzárkóztatás, meg tehetséggondozás."
Ez mind szép és jó lenne, ha egyrészt nem lenne hazugság, másrészt nem lenne területileg hihetetlenül aránytalan
- fogalmaz. Jocó bácsi hozzáteszi, sok helyen csökkent a gyereklétszám, emiatt osztályösszevonások vannak, csökkent az óratömeg, így egy tanár ugyanúgy 20-30 diákkal dolgozik egyszerre, mint máskor. "Nem beszélve arról, hogy mellette mindenki folyamatosan helyettesít, a napközis státusz megszüntetése miatt napközizik."
A statisztika gyönyörű, lehet szép színes legók alá írni, csak a valóság nagyon távol áll tőle. Nem, nem hazugság a statisztika. Csak egy szám, ami jól hangzik. A többi számot meg, ami rosszul hangzik, érdemes elhallgatni...
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.