Újabb tanév a járvány alatt: durván megviselte a diákokat a helyzet

Az UNICEF friss felmérése szerint a szegényebb családok gyerekei jobban ki voltak téve a mentális kockázatoknak.

  • Csik Veronika

Legtöbb szülő azt vette észre, hogy gyereke nyugtalanabb, figyelmetlenebb lett a szokásosnál, elvonult a világ elől, vagy szorongott a járvány idején.

A szülők fele szerint romlott a gyerekek mentális egészsége a járvány alatt – írja a hvg.hu az UNICEF Magyarország hazai, országos és reprezentatív kutatás alapján.

A 11-18 évesek szüleinek 55 százaléka tapasztalta gyerekén az alvászavar jeleit, vagy pedig azt, amit „befele fordulásként” írtak le - írja az oldal. 26 százalék szerint a korábbinál nehezebben koncentráltak a diákok, 25 százalék ingerlékenységről, 23 százalék pedig motivációhiányról panaszkodott.

UNICEF Magyarország

A 7-11 éveseknél is hasonló a helyzet, itt a szülők harmada emelte ki, hogy túlságosan mozgékony lett a gyerekük, negyedük pedig az alvászavart is említette. A 3-7 éves gyereket nevelő szülőknek a közlemény szerint a fele tapasztalta a fenti negatív hatásokat.

Mindig van, akit jobban megvisel

A 11-18 éves korosztály esetében például az alacsony jövedelmű családokban jóval magasabb – 35 százalékos – arányban számoltak be a szülők arról, hogy a kamasz gyermekük szorong. Ez az arány a közepes vagy magasabb jövedelmű családok esetén 15 százalék volt csupán.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.