Az iskolai tankönyvrendelést is kiszervezhetik az állam kezéből

Az indoklás szerint "költséghatékony és zavartalan tankönyvellátás biztosításához" erre van szükség.

  • Eduline

A jövőben már nemcsak az állami tulajdonú Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel (Kello), hanem egy külső gazdasági társaságot is bevonva intézné a kormány a tankönyvek előállításával, és az iskolai tankönyvrendelés lebonyolításával kapcsolatos feladatokat – írja a Népszava. A köznevelési törvény nemrégiben elfogadott módosításával ugyanis felhatalmazást kapott a kormány arra, hogy rendeletben jelöljön ki gazdasági társaságokat az említett feladatokra.

Az Emmitől úgy tudja a lap, hogy az említett gazdasági szervezet nyomdai feladatokat láthat el. Az minisztérium szerint ilyen társaság kijelölésére most nem volt szükség, mert „az idén szeptembertől használatos tankönyvgyártás rendben zajlik”.

A módosítás indoklásában oktatáspolitikai és minőségi szempontokra hivatkoznak, de a Népszava forrásai szerint ez hasonló lehet, mint az egyetemek alapítványi kiszervezése. "Egy, a jelenlegi kormányhoz hű társaságnak az állami tankönyvállomány szerzői jogait is könnyedén átadhatják. Ez a társaság aztán akár egy kormányváltás után is ragaszkodhat ahhoz, hogy az utóbbi években bevezetett könyvek kerüljenek az iskolákba" - írja az oldal.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

10-ből 9 hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában, tanul. Ezen belül valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szakmát szerezhetnek. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés alapján a szakképző iskolákba járó 15 évesek jelentős része komoly kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.