Már jövő héten beolthatják az eddig regisztrált tanárokat és óvodapedagógusokat

A még nem regisztrált tanárokat, a szakképzésben dolgozókat, az egyéb óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozókat arra kérik, hogy március 29. (hétfő) éjfélig regisztráljanak a vakcinára. Ha ezt megteszik, az ő oltásukra is sor kerülhet a húsvét utáni héten - írta a kormányzati oldal.

  • Eduline/MTI

Korábban már írtunk róla, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) minden oktatási intézmény vezetőjének kiküldött egy levelet, amelyben leírják, hogy az oltás két ütemben fog zajlani. Azokat az óvodai, általános iskolai és gimnáziumi pedagógusokat, akik március 24-ig már regisztráltak, a jövő hét közepén a regisztrációjuk során megadott telefonszámon SMS-ben fogják behívni az oltásra. Az oltásuk a tervek szerint április 1-jén (csütörtökön), 2-án (pénteken) és 3-án (szombaton) történik meg a regisztrációjuk során megadott lakcímhez rendelt kórházi oltóponton - olvasható a kormányzati oldalon.

Tudatták azt is, hogy március 24-ig a mintegy 180 ezer köznevelésben dolgozóból 102 ezer regisztrált védőoltásra, és 20 ezer már meg is kapta ezt. Első körben tehát a már regisztrált, de még nem beoltott 82 ezer regisztrált behívására kerül sor - tették hozzá. A tájékoztatás szerint azok a pedagógusok, akik az SMS-ben küldött oltási időpontra nem tudnak megjelenni, csak egy későbbi alkalommal tudnak sorra kerülni.

A második körben a március 24-ig már regisztrált bölcsődei dolgozók, a szakképzésben dolgozók, az egyéb iskolai dolgozók, valamint mindazon oktatásban dolgozók kerülhetnek sorra, akik március 24-ig még nem regisztráltak, de március 29. éjfélig még megteszik ezt a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Ha ezt megteszik, az ő oltásukra is sor kerülhet a húsvét utáni héten - írták.

A kormányzati oldalon azt kérték, a regisztrálók fokozottan figyeljenek a kért adatok pontos és hiánytalan megadására, mert csak pontos adatok esetén tudják a regisztrációjukat érvényesíteni és az oltandókat SMS-ben értesíteni. Az oltás helyszíne a regisztráció során megadott lakcímhez rendelt kórházi oltópont lesz. A regisztrációra történő felhívást az óvodai, általános iskolai, gimnáziumi, továbbá a szakképző intézmények pedagógusai a KIR és a KRÉTA rendszeren keresztül is megkapják.  

A kormány döntése alapján több mint 180 ezer köznevelésben dolgozó, 30 ezer középfokú szakképző intézményben dolgozó és 13 ezer bölcsődei dolgozó jogosult a pedagógusok kampányszerű oltására. Az oltás ezúttal is önkéntes és ingyenes, és az országban éppen rendelkezésre álló vakcinával történik - emelték ki.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.