Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nem győzzük ismételni, hogy mennyire közel van a középiskolai felvételi, ami sokatok számára az első nagyobb megmérettetést fogja jelenteni. Így teljesen érthető, hogy közel egy héttel a nagy nap előtt már eléggé izgultok. Megnyugtatásképpen most olyan diákokkal beszélgettünk, akik a korábbi években hasonló érzésekkel vágtak neki a vizsgáknak és sikeresen vették az akadályokat. Következzen néhány vélemény és tipp tőletek, nektek.
"A központi felvételi nyolcadik osztályban hatalmas és ijesztő dolognak tűnt, hiszen mondhatni, azon is múlt a továbbtanulásom. Szerencsére, a tanáraink is nagyon komolyan vették a felkészítésünket és segítségünkre voltak az izgalmak kezelésében is. Legtöbbször előzi évi feladatsorokat oldottunk meg, mind az iskolában, mind otthon, házi feladatként. A magyar részével a tanórák keretein belül, akár napi szinten is foglalkoztunk, míg a matek gyakorlására külön szakkör jött létre, ahol együtt átbeszéltük, levezettük és megoldottuk a feladatokat" - mesélte az Eduline-nak Laura, az egyik vidéki gimnázium tanulója.
A felvételin a matek általában minden évben nehezebb szokott lenni a magyarnál, de nekünk extra nehéz volt - minden túlzás nélkül. Utólag kiderült, hogy az egész külön matekos csoport 20-25 pont körül teljesített, ami nem a legjobb, tekintve, hogy sokat készültünk rá. Ha változtathatnék rajta biztos vagyok benne, hogy bármennyi energiát is öltem bele a matek gyakorlásába, még több időt áldoznék rá, hogy jobban sikerüljön. Szerencsémre az összpontszámot felhúzta a magyar, ami majdnem tökéletes lett, így bekerültem abba a középiskolába, amelybe szerettem volna. A tanácsom, hogy oldj meg minél több feladatsort, hiszen így találkozol a legtöbb feladattípussal és egyre magabiztosabb leszel, amitől jobban fogsz teljesíteni - tette hozzá.
"A központi felvételi megírására való felkészülésben nekem nagy szerencsém volt" - állítja Evelin, aki jelenleg már szintén középiskolás. "Nyolcadik osztály szeptemberétől délután a magyar, illetve matematika szakos tanáraink tartottak heti egyszer egy felkészítő órát, ami rengeteget segített. Ott együtt oldottuk meg a feladatokat, minden, számunkra nem teljesen érthető dolgot elmagyaráztak, rávezettek arra a gondolkodásmódra, időbeosztásra, amit élesben is kellett alkalmaznunk. Ezen kívül otthon is oldottam meg feladatsorokat önállóan, de nem eleget, szóval ha visszamehetnék az időben, gyakorolnék annyit, amennyit csak lehet" - mondta.
A legjobb eredményeket tényleg csak úgy lehet elérni, ha már nagyon jól ismerjük a típusfeladatokat, éppen ezért, aki nem gyakorol eleget, szerintem bizonyos szinten hátrányból indul. Szerencsére sikerült elég pontot szereznem ahhoz, hogy felvegyenek abba a középiskolába, amibe menni szerettem volna, ugyanakkor rettentően alulteljesítettem az elvárásaimat. Ennek az lehetett az oka, hogy végig volt bennem egy görcs, ami visszafogta a teljesítményemet. Ha lehetne egy tanácsom a múltbéli önmagamnak, az lenne, hogy ne izguljak annyira, mivel akkor sem dől össze a világ, ha nem írom elég jóra a felvételit.
"Nekem matekból szükségem volt felzárkózásra, szóval külön tanárhoz is jártam - emlékszik vissza a középiskolai felvételi előtti időszakra Luca, akinek ugyancsak sikerült bejutnia a kiszemelt gimnáziumba.
A tanárainkkal, illetve otthon legalább tíz évre visszamenőleg megcsináltuk az összes feladatlapot, viszont ez sem feltétlenül elég. Ha most felvételiznék, akkor matekból a sokkal kacifántosabb kérdésekre fókuszálnék - amik több pontot érnek -, magyarból pedig fontos, hogy minden apró dolgot elolvassunk, mert számomra abban is voltak megtévesztő dolgok - fűzte hozzá.
Mikor lesznek a vizsgák, illetve lesz(nek)-e pótló időpont(ok)? Mennyiben befolyásolja majd az írásbeliket a koronavírus? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszoltunk a középiskolai felvételivel kapcsolatos összefoglaló cikkünkben, amelyben egy magyar szakos vezetőtanár véleményét és tanácsait is megtaláljátok a magyarnyelvi feladatlapokkal kapcsolatban.
A 2021-es középiskolai felvételiről itt találjátok a legfrissebb híreket.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).