Holnap lejár a középiskolai felvételi első fontos határideje: ma még jelentkezhettek

Péntekig jelentkezhetnek a központi írásbeli felvételire az általános iskolások - közölte az Oktatási Hivatal.

  • Eduline/MTI

A hivatal tájékoztatása szerint a jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtaniuk a diákoknak, amelyikben a vizsgát meg szeretnék írni.

A középiskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2021/2022-es tanévben. Megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkezőket, és jelezték, ha a jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenniük.

A szakképzés is szóba jöhet? Az átalakuló képzési rendszerről mindent elolvashattok a Szakképzés 2021-es kiadványunkban, ahol a szabályok mellet a teljes szakmalistát is megtaláljátok. A lap már elérhető az újságárusoknál, vagy online. A megrendelésért kattintsatok ide.

Idén 535 középiskola (48 százalék) írta elő, hogy a hozzájuk jelentkezők vegyenek részt a központi írásbeliken. Tehát ha úgy tervezitek, hogy ezek valamelyikébe jelentkezik, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.

Hol szerveznek írásbeliket?

Korábban már írtunk róla, hogy Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta azt az elektronikus keresőfelületet, ahol az iskolák felvételi tájékoztatói és a meghirdetett tanulmányi területek találhatók. A keresőben viszont van egy másik fül is, ahol azt nézhetitek meg, melyik iskolában írhatjátok majd meg a központi felvételit január 23-án. Ezt itt találjátok.

Hogyan lehet jelentkezni?

Ezen a felületen már elérhető a lényeg is: itt megtaláljátok az írásbeli vizsgák jelentkezési lapját. Fontos, hogy a kérelmet abba a központi írásbelit szervező középiskolába adjátok le, ahol szeretnétek majd vizsgázni. Azt se felejtsétek el, hogy a jelentkezési határidő 2020. december 4.

A középiskolai felvételivel kapcsolatos további fontos dátumokat itt nézhetitek meg.

Így fog kinézni a középiskolai felvételi magyarból

Összeszedtük, pontosan mire kell számítanotok január 23-án a magyar nyelvi vizsgán.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.