Elbocsátották a pécsi iskola takarítóját, miután megverte az egyik diákot

A napokban bejárta a netet az a felvétel, amelyen az egyik pécsi általános iskola takarítója az épület előtt üti, majd bele is rúg egy 16 éves diákba. Az eset után a takarítót elbocsátották.

  • Eduline

A vita abból indult, hogy a diákok az általános iskolánál dohányoztak, amit az egyik tanár szóvá tett. Az egyik tanulónak még a hátizsákját is megragadta, amiről felvétel is készült - számolt be az esetről az RTL Klub Híradója. Emiatt a fiú barátja hangosan veszekedni kezdett a tanárral, több szemtanú szerint meg is fenyegette őt. Ezt hallotta meg az iskola takarítója, aki a tanár védelmére kelt.

Bár a videón már csak az látszik, ahogy a férfi a földön üti a fiút, azonban a takarító a pecsaktual.hu-nak elmondta, hogy a fiú előtte kétszer is megütötte, ő nem akart verekedni. Egy nappal az eset után nyilvánosan bocsánatot kért. Majd azt is hozzátatte: ha újra ebbe a helyzetbe kerülne, máshogy cselekedne.

A rendőrök a takarító ellen garázdaság gyanújával indítottak nyomozást. A munkahelyéről pedig az eset miatt elbocsátották.

Letartóztatták az óbudai iskola portás-karbantartóját, aki több diákot is zaklatott

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú határozata meghozataláig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit iskolai szexuális erőszakkal vádol az ügyészség - közölte előző napi döntését a bíróság szerdán az MTI-vel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.