Ezek a programok váltak be a legjobban a távoktatásban

Egy szülői felmérésből kiderül, melyik programok bizonyultak a leghasznosabbnak és legnépszerűbbnek a digitális oktatásban.

  • Eduline

Kimagaslóan a Google Classroomot használták a legtöbben a távoktatásban, a dobogó második helyére - jóval lemaradva, de - a Teams került. Az egyébként kötelezően használandó Kréta 109 is említést kapott a listán - derült ki abból a felmérésből, amelyet több mint 4000 szülő töltött ki, arra fókuszálva, hogy gyerekük milyen programokat használt és részesített előnyben az elmúlt hónapokban.

null

null

A Facebook is bevált

A felmérés készítői eleinte tévedésnek hitték, de a kommentekből ténylegesen kiderült, hogy sok helyen valóban a Facebookot használták erre a funkcióra is. Ami videóeszközöket illeti, a Facebook szintén és a YouTube, valamint a Zoom került a top háromba. Ezután egy bolyban a Microsoft eszközei, Teams, Skype és a Discord következnek. Jellemző, hogy szinte mindenki több eszközt is megjelölt, ebben általában nem sikerült sem iskolai sem osztály szinten egységesíteni - fogalmaznak.

Amiken pedig a legtöbbet gyakoroltak a diákok, a következők: első helyen ismét a Classroom, utána rögtön a magyar Redmenta lett a leggyakrabban használt eszköz, a top négyben még szerepel a LearningApps és a szintén magyar Okosdoboz is. Majd a Quizlet, Teams és Quizzizz. Hozzáteszik, hogy olyan nagy számban volt említés a „Fotó küldése” opcióról, hogy ezt is belevették a lehetőségek közé.

Kisebb említésszámban szerepel még az nkp.hu, EduBase, Akriel, SEOS, Ofi, Liveworksheets, Zanza tv, WocaBee, ugyesedni.hu, Sulinet, sakkpalota, Protopage, Neolms, Motto, Memrise, matfizz, Matek Oázis, Játek 1x1, iSLCollective, Imel, Eduverzum, e-palatábla, Digimatekalso.hupont.hu, ClassDojo, Classcraft, Blogger.com és Alf.

Folyamatosan gyűlnek a tapasztalatok a távoktatásról

A vélemények azonban nem mindig egyeznek. A Pedagógusok Szakszervezete szerint például az általános iskolákban az alsó tagozatosoknak volt a legnehezebb átállni a digitális oktatásra.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.