Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
"Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény, hanem az a feladata, hogy átörökítse a nemzeti kultúrát" - hangzott el Takaró Mihálytól egy interjúban. Szerinte így az "sem lehet kérdés, hogy Egri csillagok vagy Harry Potter".
Interjút adott a Magyar Nemzetnek Takaró Mihály, a NAT egyik kidolgozója - írta meg a hvg.hu. Az irodalomtörténész szerint „csakis értékelvű megközelítésnek van helye. Ebbe pedig nem fér bele az a világnézeti harc, amit ma sokan próbálnak szakmai álarcban folytatni a NAT ellen”. József Attilát hozta fel érvként, amiért ő benne maradt a tananyagban, máris nem elfogult alaptantervről van szó.
Arra a kérdésre, hogy az előírt olvasmányok meghozzák-e a gyerekek kedvét az olvasáshoz, azt válaszolta:
Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény, hanem az a feladata, hogy átörökítse a nemzeti kultúrát.
Ebből kifolyólag azt is elmondta, „nem lehet kérdés, hogy Egri csillagok vagy Harry Potter”, hiszen „nem minden érték, ami az adott pillanatban korszerűnek tűnik” – folytatta.
A 24.hu nyilvánosságra hozott egy névsort, melyben az új NAT készítői szerepelnek, róluk egészen idáig nem nagyon lehetett tudni semmit. A listán szerepel a cikkben szereplő Takaró Mihály is, azonban, mint kiderült, egy fizikatanár szerint bár a neve szerepel az alaptanterv előkészítőinek listáján, megjelenéséig még csak nem is látta a dokumentumot, ugyanakkor több név is van, amit mégis hiányol róla.
Mindeközben további iskolák csatlakoznak a NAT bevezetése elleni tiltakozáshoz, legutóbb a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola írt nyílt levelet.
Csak így engedné az Emmi sztrájkolni a tanárokat: komolyabb feltételeket szabtak
Csak úgy sztrájkolhatnának a tanárok, ha a gyermekfelügyelet biztosítása mellett az első négy-öt órájukat meg is tartanák, vagyis csak délután tüntethetnének az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elutasította az "ajánlatot".
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).